Egyre nagyobb esély van arra, hogy a Barcelona elengedi az egyik legnagyobb értékét.

A Barcelonánál ismét előjött a tavalyi sztori, a klub anyagi gondokra hivatkozva engedheti el az egyik legjobbját. Tavaly – Joan Laporta elnök szerint – ez volt az oka annak, hogy Messi nem maradhatott a klubnál, és most úgy tűnik, hogy a Barca kész beáldozni egy újabb topjátékost azért, hogy a csapat plusz pénzhez jusson.

Frenkie De Jongról van szó. A 25 éves középpályást három éve vette a Barca, most pedig a hírek szerint 70–80 millió euró körüli összegért kész eladni a Manchester Unitednek.

De Jong többször lenyilatkozta, boldog Barcelonában, ha rajta múlik, még éveken át a katalán csapat játékosa marad. Most azonban úgy tűnik, hogy nem rajta múlik, és Joan Laporta és a klubvezetés úgy gondolja, jó üzlet eladni a középpályást.

A mindig megbízható Fabrizio Romano szerint az MU már megkereste a játékost és a Barcelonát is, de egyelőre még nincs megegyezés. De Jong esetében döntő lehet, hogy a Man. United új edzője az az Erik Ten Hag lesz, akivel az Ajaxnál már dolgozott együtt.

Ha valóban eladja De Jongot a Barcelona, az minimum megkérdőjelezhető döntésnek tűnik. A hollandnak nem a mostani volt karrierje legjobb éve, de még mindig csak 25 éves, és valószínűleg az elkövetkező évek meghatározó középpályása lesz. Lehet azonban, hogy nem Barcelonában, hanem egy újjáépülő Manchester Unitedben

Holland edzője lesz a Manchester Unitednek

Az 52 éves holland edző kétségtelenül az egyik legjobb választás Manchesterben, ha még valaha szeretnének szép és eredményes focit játszani.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában