Az év egyik legjobban várt bokszmeccsén összesen négy leütés és egy kiütés volt.

Az egyik legnagyobb, legmeghatározóbb bokszszervezet, a WBC nehézsúlyú világbajnoki öve volt a tét Tyson Fury és Deontay Wilder meccsén. A két bokszoló korábban már két alkalommal találkozott, az első meccsen Wilder világbajnokként két alkalommal leütötte a depresszióból és hosszú kihagyás után visszatérő Furyt, az angol ennek ellenére a menetek nagy részét elhozta, döntetlen lett az a meccs. A 2020-as visszavágón aztán Tyson Fury sokkal agresszívebb taktikával lépett ringbe, ami be is jött neki, kétszer leütötte a bajnokot, Wilder egyik edzője a hetedik menetben bedobta a törölközőt.

Fury eredetileg Anthony Joshua ellen bokszolt volna címegyesítő meccset, Wilder azonban egy bírósági döntés értelmében kiharcolta a harmadik bunyót. Az amerikai arra hivatkozott, hogy a korábban aláírt szerződésük értelmében joga van egy újabb visszavágóra, és végül a bírósági végzés őt igazolta. Közben Anthony Joshuát legyőzte Olekszandr Uszik, így jelenleg az ukrán birtokolja a többi meghatározó övet, egyelőre biztosan elmarad a Fury–Joshua címegyesítő bunyó.

Wilder az előző meccset követően több kifogást is talált, azt mondta, a bevonuló jelmeze túlságosan nehéz volt, egyik edzőjét azzal vádolta, hogy a vízébe valamit beletett. Ez a tréner volt, aki bedobta a törölközőt, és rögtön a meccset követően ki is rúgta őt az amerikai. Itt nem állt le, Furyt csalással vádolta, szerinte az angolnak a kesztyűjével csaltak, és ezáltal erősebbeket tudott ütni.

Fury erre csak azt válaszolta a pénteki sajtótájékoztatón, hogy ismét csalni fog, és ismét megsemmisíti ellenfelét, közben a korábbi bajnok azzal érvelt, hogy a kivételes ütőereje miatt neki csak egyetlen ütés erejéig kell tökéletesen bokszolnia, míg Furynek egy egész meccsen át.

Ilyen előjelekkel jött tehát a trilógia harmadik és az év egyik legjobban várt bokszmeccse. Deontay Wilder az első menetben próbált változatosabban bokszolni, Fury közben passzívabb volt az elvártnál, de a harmadikban sikerült padlóztatnia amerikai ellenfelét. A negyedikben aztán visszajött Wilder, és kétszer padlóra küldte a világbajnokot.

Összességében nagyon nem volt szép meccs, rengeteg dulakodás, pontatlanság jellemezte, Tyson Fury fokozatosan felőrölte Wildert, a tizedikben ismét padlózott a korábbi világbajnok. A 11. menetben aztán a teljesen szétesett, erejével elkészült Wildert kiütötte Tyson Fury. Az angol megvédte a világbajnoki címét, továbbra is veretlen.

Tyson Furyról itt írtunk bővebben:

Akinek a vérében van a bunyó – A Cigánykirály filmbeillő sztorija

Tyson Fury volt karrierje során nagyon fent és nagyon lent is. Az ő nem mindennapi történetét mutatjuk be.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés