Nem vicc, Grégory Gaultier, a squash világranglista jelenlegi harmadik helyezettje Budapesten töltötte a hétvégét, többek között a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség meghívásának eleget téve. Hibáztál, ha kihagytad.

Szombaton edzést tartott a junioroknak, este pedig magyar pályákon ritkán látható bemutatót tartottak a magyar örökös bajnokkal, Krajcsák Márkkal, illetve egy itthon szintén szokatlan kettő-az-egy-ellen felállásban Püski Lénárd–Szabóky Marci párossal.

Nagyjából 120–150 érdeklődő zsúfolódott az RSC 1-es pályája elé, köré, ahol megtekinthették a fallabdázás egyik legnagyobb egyéniségét. Márk pedig nagyon nagyot játszott, de nem véletlenül vezette már két alkalommal is a világranglistát a francia srác. Csak hogy értsd, miről van szó, nézd meg ezt a rövid videót (különösen 5:06-tól figyelj), hogy milyen az, amikor ezt a sportot magas szinten űzik.

Ez idáig oké, ilyen szokott lenni, a sztársportolók haknizgatnak, fellépnek szponzoreseményeken, aztán kiosztanak pár autogramot és hazamennek.

Ezzel szemben itt másnap (vasárnap) lehetőség volt (az időben regisztrálóknak) pályára lépni Greg ellen. Na, hát mi igyekeztünk időben ébredni, így köszönhetően Szabóky Marci főszervezőnek, mi is megtapasztalhattuk, hogy milyen az, ha valaki 32 évesen elmondhatja magáról, hogy 28 éve squashol, és kábé annyi érme van, mint Hosszú Katinkának. Óriási élmény volt természetesen, még úgy is, hogy mackónadrágban volt, de ami sokkal meglepőbb, hogy ez a srác egy nagyon szerény, kedves, pozitív és vicces figura, így örömmel kaptunk az arcunkra.

Olyan ez, mintha Federerrel üthettünk volna egy szettet, vagy LeBron James ellenében dobálnánk a hárompontosokat.

A meccsek előtt-után megkérdeztünk tőle pár fontos dolgot azzal kapcsolatban, hogy lehet a csúcsra jutni ebben a sportban, és meddig lehet ott maradni:

Greg négyéves kora óta játszik, egy viszonylag nagy előnnyel indult a pályafutása: a szüleinek squashklubja volt. Ez mondjuk mindenképpen segít. 1999 óta profi, vagyis 16 éve teljesít folyamatosan csúcsformában, állítása szerint napi 5–6 óra edzéssel tudja fedezni ezt a pozíciót.

Nagyon hasznos tanácsok azoknak, akik a gyereküket squasholni (sportolni) viszik:

  • Azt javasolja, hogy természetesen minél előbb érdemes elkezdeni, ha a szülők erre akarják kapacitálni a trónörököst.

De mondott mellé egy érdekes dolgot is:

  • Ne csak squasholni írassák be, hanem minden olyan sportot próbáljanak ki, és szerezzenek benne tapasztalatot, ami ehhez a későbbiekben kelleni fog.

Próbáljon ki különböző egyéni és csapatsportokat egyaránt, hogy megtapasztalja, milyen saját magáért és milyen egymásért küzdeni. Hasznos, ha különböző végtagjainkat érintő sportokat is rotálunk, hogy mozgáskoordinációs szempontból legyen rendben a kéz, a láb, illetve az egyensúlyérzék is. Érdemes rövid időt igénybe vevő, intenzív sportokba belekóstolni, hogy a koncentrációnkat fejlesszük, és szintén fontos hosszabb, unalmasabb, monoton mozgások felől is tapasztalatot gyűjteni, ahol a kitartást, akaraterőt tudjuk növelni.

Ahogy minden topjátékos, ők is nyitottak az ilyen és hasonló rendezvényekre, és nyilván gyakori vendégek az olajországok sejkjeinek vasárnapi sportdélutánjain, közel sem annyira elérhetetlen összehozni velük egy edzést, mint mondjuk Federerrel. Kapcsolatok és 700–1000 euró/dollár/alkalom nagyjából az ára annak, ha egy ilyen játékosnál szeretnénk megtanulni ezt a sportot. Ez nem az, amikor hülyét csinál magából Dubajban (az sokkal drágább), ez az, amikor ő az edződ. Ennyit mondjuk ügyvédre is elköltesz, ha benne voltál a 90-es évek olajbotrányaiban.

Ha minden jól megy, a szervezők évente elhoznak majd nekünk egy ikont, aki hirdeti az igét, és varázsol a közönségnek, mert ez egy remek sport, mindenképpen érdemes kipróbálni, már csak amiatt is, mert ez égeti a legjobban a kalóriát, ez a legegészségesebb sportág.

Zárásként less bele ebbe a videóba, ezek voltak 2014 legnagyobb pillanatai, ettől biztos megjön a kedved:

(Fotó: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában