2016 óta a Manchester City edzője Pep Guardiola, aki úgy döntött, hogy továbbra is a Citynél akar dolgozni, meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

Guardiola szerződéshosszabbítása már hónapok téma az angol és nemzetközi sportsajtóban, a katalán edző korábban azt mondta, jól érzi magát Manchesterben, tetszik neki a projekt, de csak akkor hosszabbít, ha úgy véli, megérdemli, hogy a City edzője legyen. Ez a pont most jött el, a klub hivatalos közleményben jelentette be, hogy

Guardiola két évvel, 2023-ig meghosszabbította a szerződését.

Guardiola aláírja az új szerződését; Fotó: Getty Images

null

The journey continues ?? #ManCity | https://t.co/axa0klD5rehttps://t.co/eWMLvEhuQw


Guardiolának a mostani az ötödik szezonja a manchesterieknél, korábban egyetlen klubnál sem dolgozott ennyi ideig. A csapat rosszul kezdte a Premier League-et, nyolc forduló után csak tizedik a tabellán, ennek  – és az előző szezonbeli újabb BL-kudarc – ellenére a City vezetősége továbbra is bízik az edzőben, vele képzelik el a klub jövőjét.

A Citynek nem titkolt szándéka, hogy nyáron ismét megpróbálja megszerezni Lionel Messit, az pedig köztudott, hogy Guardiola és Messi remek kapcsolatot ápol, és ha Messi Manchesterbe igazol, akkor abban nagy szerepe lesz az edzőnek is.

Az angol bajnokság kezdete előtt részletesebben foglalkoztunk Guardiolával és a Manchester City jelenével:

Miért lehet a mostani Guardiola legnehezebb idénye?

Talán még soha nem volt ekkora nyomás Pep Guardiolán.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés