Egyelőre kérdéses Pep Guardiola jövője, de természetesen a mindig jól informált átigazolási pletykákkal foglalkozó lapok már foglalkoznak a témával.

Két bajnoki cím után az idei szezonban már csak matematikai esélye van a Citynek a PL-ben a címvédésre, vagyis a csapat szezonjának sikeressége a Bajnokok Ligájából nyújtott teljesítményen múlik. Közben meg egyre több olyan véleményt lehet hallani, nem biztos, hogy Pep Guardiola marad a csapat edzője, annak ellenére sem, hogy még egy évig szerződése van, és többször elmondta, ha rajta múlik, maradna a klubnál.

Az átigazolási pletykák azonban pörögnek, a legújabb szerint Guardiolát a Juventus akarja megszerezni. A torinóiak ugyan csak a rosszabb gólkülönbségük miatt állnak a második helyen a Serie A-ban, de Sarrival eddig nem igazi a csapat játéka, pedig épp a látványosabb és egyben eredményes foci reményében szerződtették.

A Verona elleni vereség után azonban felerősödtek azok a hírek, amelyek szerint Sarri hamarosan távozhat. Az olasz sajtó két nevet dobott be: Guardiolát és Allegrit.

A Juve elnöke, Andrea Agnelli állítólag úgy véli, Guardiola lenne a tökéletes edző a Juventus számára. A 49 éves tréner játékosként már megfordult Olaszországban, beszél olaszul. És a hírek szerint Agnelli szerint ő az az edző, akivel 1996 után ismét Bajnokok Ligáját nyerhetne a Juventus.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában