A Manchester City menedzsere az RB Leipzig ellen 6–3-ra megnyert Bajnokok Ligája-csoportmeccs után elindított egy vitafolyamot a szurkolókkal.

A City parádés támadójátékkal megnyerte az első csoportmeccsét a BL-ben, de Pep Guardiola nem volt teljesen elégedett. Mondjuk nem a csapatával: megjegyezte, hogy úgy érzi, nagyobb létszámban is jelen lehettek volna a szurkolók.

Kicsivel több mint 38 ezren voltak az Etihad Stadionban, melynek 54 ezres a befogadóképessége. Több se kellett a drukkereknek, azonnal reagáltak a katalán kritikájára. Kevin Parker, a City hivatalos szurkolói klubjának főtitkára jelezte Guardiolának, hogy nincs mindennel megelégedve, például azzal, sokaknak gondot okoz szerda este 20 órára odaérni a stadionba.

„Vigyázniuk kell a gyerekeikre, vagy esetleg nem tudnak belépőt vásárolni, és még mindig vannak korlátozások a koronavírus-járvány miatt is, úgyhogy nem egészen értem, miért kritizál minket.

A legjobb edző a világon, ez nem kétséges, de azt gondolom, a szakmájánál kellene maradnia.

Eddig két meccset játszottunk szombaton hazai pályán és mind a kettőn tele volt a lelátó, úgyhogy nem hiszem, hogy a klub részéről bárki is megkérdőjelezheti a szurkolók lojalitását, mert ez idegesítő” – mondta Parker.

Ezzel le is zárulhatott volna szóváltás, de Guardiola nem olyan, aki elvarratlanul hagy szálakat.

„Értelmezni kellene, amit mondok. A két hazai PL-meccsünk után nem panaszkodtam arról, hogy nincs telt ház. Nem fogok bocsánatot kérni azért, amit mondtam, hogy szükségünk volt a biztatásra. Azoknak a szurkolóknak nagyon hálás vagyok, akik kijöttek a Lipcse elleni meccsünkre. Sohasem kérdeztem a szurkolóktól, hogy miért nem jöttek ki a meccsre. Parker úrnak meg kellene hallgatnia még egyszer, hogy mit mondtam valójában. Nem fogok tőle bocsánatot kérni.”

Kíváncsian várjuk a Southampton elleni szombati bajnokit, és nem elsősorban a létszám, hanem inkább reakciók miatt.

(Fotó: Vincent Mignott/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés