Egy 2020-ban furcsának tűnő problémával találta szembe magát Gary Anderson.

A rossz minőségű vezeték nélküli internetes kapcsolata miatt visszalépett a profi dartsosokat tömörítő szervezet, a PDC pénteken rajtoló otthoni bajnokságától a kétszeres világbajnok, Gary Anderson, írja az MTI.

A skót játékos a The Sun című lapnak elmondta: szeretett volna résztvevője lenni a különleges versenysorozatnak, de amikor tesztelte a saját wifijét, kiderült, hogy az nem elég megbízható.

„Nem vagyok meglepve, néha még az is nehézséget okoz, hogy online befizessem a számláimat. Bosszantó.”

A PDC a hét elején jelentette be, hogy a kötelékébe tartozó összes játékos elindulhat a tornán, amelyen mindenki a saját otthonából versenyez majd.
A lebonyolítás szerint 32 egymást követő éjszaka négy-négy játékos körmérkőzéses formában méri össze a tudását úgy, hogy a meccsek az egyik fél ötödik sikeréig tartanak. A 32 négyfős csoport győztese jut majd a sorozat második szakaszába.

A meccseket a szurkolók ingyenesen követhetik a szervezet internetes csatornáján.

Barry Hearn, a PDC elsőszámú vezetője kijelentette: több heti szervezés után a szurkolók így nem maradnak darts nélkül, a játékosok pedig lehetőséget kapnak, hogy versenykörülmények között készülhessenek.

Az otthoni bajnokságot a vb-címvédő Peter Wright Peter Jacques elleni mérkőzése nyitja pénteken este. Magyarországon a Sport TV közvetíti a heteken át tartó sorozatot, az első nap mérkőzéseit 20.30 órától adja.

Szombaton a világranglistán harmadik Gerwyn Price-t, vasárnap Dave Chisnallt láthatják a nézők a legnagyobb sztárok közül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában