Nyilván Xavi jelenleg nem a Barcelona edzője, de csapat játékát, eredményeit és Ernesto Valverde helyzetét ismerve nem lepődnénk meg, ha hamarosan edzőváltás lenne a katalánoknál.

Az egyik lehetséges edzőjelölt pedig a korábbi klublegenda, jelenleg Katarban edzősködő Xavi.

A mindig jól értesült spanyol sajtó már is azt is tudja, ki lenne Xavi átigazolási kívánságlistáján az első. Konkrétan a Man. City szélsőjéről, Raheem Sterlingről van szó.

Xavi úgy gondolja, hogy Sterling olyan játékos, aki a következő évek egyik legjobbja lesz, aki átveszi majd Messi és Ronaldo helyét. Persze leigazolnia akkor sem lesz egyszerű, ha ő lesz a Barcelona következő edzője. Sterling Pep Guardiola irányítása alatt óriásit lépett előre, a tavalyi szezonban már a Premier League egyik legjobb támadója volt, és az idei szezont is csúcsformában kezdte. Nem véletlen, hogy a piaci értéke már 140 millió euró, és az sem, hogy a Man. Citytől megvenni jelenleg nagyjából lehetetlen küldetés.

Egy másik Barca-legenda, Puyol visszautasította a csapatot:

Egyik legnagyobb legendája visszautasította a Barcelonát

Úgy döntött, nem fogadja el a felkínált lehetőséget.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés