A magyar bajnok Ferencváros szerdán a kazah Tobol otthonában megkezdi a Bajnokok Ligája-selejtezőket, ennek apropóján Hajnal Tamás sportigazgató értékelte a friss szerzeményeket a Nemzeti Sportnak.

Azt Hajnal is hangsúlyozta, hogy bár kiváló játékosok érkeztek, a legjobb igazolás Tokmac Nguen megtartása volt, aki jóval több pénzért elmehetett volna más országba, Hajnal hangsúlyozta, az övéknél lényegesen kedvezőbb ajánlatokat győztek le.

De nézzük a frissen érkezőket:

Xavier Mercier

„A belga bajnokság meghatározó futballistája volt.

Csapata gyakorlatilag hozzá igazodott, ő adott fazont együttesének.

A stílusváltás miatt a Ferencvárosnál némi időre lesz szüksége, hogy átálljon, de a mélyen védekező csapatok ellen nagy szükség lehet a kulcspasszaira, rutinjára.”

Francia gólpasszkirállyal erősített a Fradi

Egymást követő két kiírásban is a belga bajnokság gólpasszkirálya lett, idén jelölték a Pro League év játékosa címére is.

Mats Knoester

A ballábas belső védő pozíciója Európa-szerte keresett poszt, örülünk, hogy Mats Knoester minket választott, hiszen őt is hívták máshová,

mehetett volna Olaszországba is.

Fiatal, huszonhárom esztendős, de három éve már stabilan játszott a holland első osztályban. Nyugodt, kiegyensúlyozott, párharcokban erős védő, ráadásul jó a személyisége.

Adama Traore

„Kiemelkedő képességű futballista, technikai képzettségével, erőnléti adottságaival, mentalitásával meghatározó játékossá kell válnia.

Az első benyomások rendkívül pozitívak, sajnos az edzőmérkőzéseken sok helyzetet elpuskázott, a kapu előtti szituációkban még le kell higgadnia. De biztosak vagyunk benne, hamarosan kulcsjátékossá válik.”

Topigazolás: BL-tapasztalattal rendelkező szélsőt igazolt a Fradi

A Sahtar Donyecknek és az Internazionalénak is gólt rúgott.

Rasmus Thelander

Szerettük volna, ha négy belső védőnk van. Olyan játékost kerestünk, aki igazi vezérré válhat.

Rasmus Thelander pozitív értelemben őrült figura, győztes mentalitása az edzésen is megmutatkozik.

Agresszív, fejjátékban erős belső védő, érkezésével hátul is megvan a megfelelő stabilitásunk. A négy belső védő bármelyik összetételben megoldja hátul a gondjainkat.

A teljes interjút itt olvashatod el.

Ha nem futsz minimum 32 km/h-val, nem lehetsz Fradi-játékos!

Szigorított a Fradi, egy bizonyos gyorsasági szint alatt nem igazol le játékost.

(Fotó: ftc.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában