Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az RB Leipzigben légióskodó Gulácsi Péter és Willi Orbán, valamint a Freiburgban futballozó Sallai Roland is bekerült az elmúlt félév legjobbjai közé a Kicker című szaklap összesítése szerint.

A magyar válogatott kapus Gulácsit a legutóbbi ranglistához hasonlóan ezúttal is Manuel Neuer, a címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Bayern München hálóőre mögé sorolták a második helyre a poszt rangsorában, ahol harmadikként Koen Casteels (VfL Wolfsburg) zárt.

A védők között Willi Orbán új belépőként rögtön a 4. helyre került. Az indoklásban a Kicker kiemelte, hogy a magyar válogatott középhátvédje az elmúlt félévben klubcsapatának legjobbja volt a hátsó alakzatban, és a Bundesliga mellett a Bajnokok Ligájában is kiemelkedően jól futballozott. Orbánt Edmond Tapsoba (Bayer Leverkusen), Mats Hummels (Borussia Dortmund) és Matthias Ginter (Borussia Mönchengladbach) előzte meg a rangsorban.

A szélsők között Sallai a 12. helyen végzett a listán, a szaklap pedig úgy fogalmazott, a magyar válogatott „öt góljának és négy gólpasszának” köszönhetően nem maradhatott ki a legjobbak közül. Ebben a kategóriában Kingsley Coman (Bayern München), Jonas Hofmann (Borussia Mönchengladbach) és Vincenzo Grifo (SC Freiburg) az első három helyezett sorrendje.

(MTI; fotó: Matthias Hangst/Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.