A korábban többek között a Manchester Unitednél és a Real Madrinál is megforduló Gabriel Heinze ma már edző, most éppen az Atlanta Unitedtől rúgták ki, miután gyakorlatilag a játékosai egészségét veszélyeztette a túlzottan szigorú módszereivel.

A 43 éves argentin edzőt mindössze 13 meccs után menesztette az MLS-ben szereplő Atlanta United vezetősége. A Fox Sports információja szerint Heinze és a stábja annyira keménykezű volt, hogy a liga szakszervezete hivatalos panaszt nyújtott be ellene.

A hírek szerint korlátozta a futballisták folyadékfogyasztását az edzések alatt, végül a klub orvosi stábjának kellett beavatkoznia, megelőzve a komolyabb egészségügyi problémákat. Emellett elvárta a futballistáitól, hogy a nap mind a 24 órájában elérhetőek legyenek telefonon, és megtagadta a játékosok kollektív szerződésében szereplő szabadnapokat is.

A hat hónap minden egyes pillanata pokol volt

– mondta a Foxnak egy belsős informátor.

Gabriel Heinze játékosként a Manchester Unitedben három, a Real Madridban két szezont húzott le, de futballozott a PSG-ben, a Romában is. Az argentin válogatottban 72 alkalommal szerepelt

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között az eredmények sem jöttek, a 13 meccséből mindössze kettőt nyert meg az Atlanta, május közepe óta egyetlen bajnokin sem tudott győzni a csapat.

Ez is érdekelhet:

Peter Stöger elmondta, mi a kulcs a Fradi továbbjutásához

A Zalgiris elleni BL-selejtező előtt beszélt az esélyekről a Fradi új edzője.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában