Számos NB I-es, NB II-es, újdonságként NB III-as és akár megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2019. szeptember 6-án, a Futball Éjszakáján. A futballért már rajongó és a még nem rajongó srácoknak is ott a helye.

Idén rendezik meg második alkalommal a futball ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során a klub futballistáival.

Idén 2019. szeptember 6-án, pénteken rendezik meg második alkalommal a „Futball Éjszakája” nevű eseményt, amelyet a Múzeumok Éjszakája és a Színházak Éjszakája mintájára valósítottak meg először 2018 őszén.

Az első eseményen 24 helyszínen csaknem 250 program várta az érdeklődőket, 2019-ben azonban ennél is több klub csatlakozhat a kezdeményezéshez.

A Szervező Bizottság a Magyar Labdarúgó-szövetség szakmai partnerségével a hazai labdarúgó egyesületek és a labdarúgás népszerűsítését tűzte ki az országos rendezvény céljául, amelyen a helyi programokat ̶ a két említett, népszerű esemény mintájára ̶ minden esetben a résztvevő klubok alakítják ki.

  • Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a stadionok, edzőközpontok kulisszái mögé (például öltöző, rehabilitációs helyiség, fitneszterem),
  • sportfoglalkozásokon vehetnek részt (például kapusedzés, csatárképzés, technikai képzés),
  • továbbá kerekasztal beszélgetések során kerülhetnek közelebb – jelenlegi labdarúgóknak, klubikonoknak, fizioterapeutáknak, táplálkozási tanácsadóknak vagy labdarúgó menedzsereknek köszönhetően – a profi karrierhez, és általánosságban a labdarúgáshoz.
  • Több helyszínen klubtörténeti kiállítás is nyílik, vagy a meglévő tárlatot tekinthetik meg a látogatók a rendezvény keretében,
  • de sokan szerveznek X-box-, teqball- és tengóbajnokságot is.
  • Bizonyos városokban utánpótlástornákat és/vagy felnőtt kispályás kupákat is terveznek a csapatok, s a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul a program.

Az eseményre az NB I-es és NB II-es klubok mellett idén már az NB III-as csapatok is meghívást kaptak, illetve a szervezők azoknak a megyeszékhelyeknek az alakulatait is invitálták, amelyeknél jelenleg nincs első-, másod- vagy harmadosztályú klub.

A „Futball Éjszakája" program kapcsán jelenleg már 26 egylet jelezte, hogy részese lenne a kezdeményezésnek, míg további 30 alakulattal még tárgyalnak a szervezők a részvételről, így összességében akár 30-40 helyszínen is zajlanak az események szeptember első péntekén, a Magyarország–Szlovákia válogatott mérkőzést megelőzően.

A „Futball Éjszakája” központi eseménye az MTK Budapest FC pályáján, a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz.

A „Futball Éjszakája" programjai részben előzetes regisztrációhoz kötöttek, amit az érdeklődők a www.futballejszakaja.hu oldalon tehetnek meg július végétől. A rendezvény belépő díja gyermekek számára 100, míg a felnőttek részére 500 forint, amit az érdeklődők az első kiválasztott stadionnál válthatnak meg, és az ott átvett karszalaggal az összes helyszínre ellátogathatnak.

A Szervező Bizottságról

  • Nemcsák Károly – A Magyar Színészválogatott vezetője és játékosa.
  • Borsi László – A Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott vezetője és játékosa.
  • Krizán Sándor – Ifjúsági U-18-as Eb-győztes (1984, Moszkva); volt NB I-es, NB II-es futballista. Futballszakmai vezető, projekt menedzser (pl. futsal edzés Dárdai Pállal), labdarúgó szakkönyvek készítője.
  • Lantos Zsolt – Sportújságíró. A Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott játékosa.
  • Borsi Dávid – Aktív futsal játékos.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés