Nem tudta legyőzni Egyiptomot a magyar kézilabda-válogatott a csoportkör negyedik fordulójában.

Borzasztóan felemás első félidőt produkált a magyar válogatott. Balogh Zsolt hiányát az elején jól kezelte a csapat, magabiztosan három gólos előnyt szerzett a válogatott. Aztán jött egy tízperces periódus, amikor az egyiptomi cserekapusnak, Eltayarnak szinte képtelen volt gólt dobni a csapat, a háromgólos előnyből háromgólos hátrány lett, de köszönhetően Lékainak és Nagy Lászlónak végül döntetlen lett a félidő.

Bodó örül a bedobott gólja után; Fotó: MTI/Illyés Tibor

A második félidő pocsékul indult, nyolc perc után négy góllal vezetettek az egyiptomiak, támadásban rengeteg hibával játszott a csapat, Eltayar meg továbbra is szenzációs volt. Szerencsére azonban a védekezés összeállt, támadásban meg kevesebb volt a hiba, így az utolsó tíz perc előtt egygólos volt a magyar előny. A győzelem viszont sajnos nem lett meg, 30–30-as döntetlent játszott a két válogatott.

Ami azt jelenti, hogy négy meccs után két győzelemmel és két döntetlennel áll a magyar válogatott a D-csoport második helyén, és ezzel megvan a továbbjutás a középdöntőbe. Az utolsó körben az eddig hibátlan Svédország lesz Nagyék ellenfele.

Férfi kézilabda-világbajnokság
D-csoport, 4. kör

Magyarország–Egyiptom 30–30 (14–14)

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában