A négyszeres világbajnok nyílt kritikája nem maradt válasz nélkül. Érezhető a fesztültség a két fél között.

Ritka dolog történt a hétvégi, 70. Évforduló Nagydíj közben, illetve a leintést követően: a Ferrarit az idény végén elhagyó Sebastian Vettel tőle kifejezetten szokatlan módon keményen beolvasott csapatának. A német nehezményezte, hogy a második kerékcserét úgy sikerült időzíteni, hogy forgalomba térjen vissza, valamint az elhibázott gumitaktikáért is felelősségre vonta csapatát.

Vettel beolvastott a Ferrarinak

A négyszeres világbajnok szerint az újabb csalódást keltő eredménye nem azért van, mert ő megpördült már rögtön a második silverstone-i futam elején.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem hagyta annyiban a dolgot, keményen visszaszólt pilótájának, kiemelve, hogy Vettel versenye már akkor eldőlt, amikor az első kör első kanyarjában megpördült, miután ráment a kerékvetőre:

„Nem gondolom, hogy túl sokat kellene mondani a stratégiáról.

Talán néhány körrel korábban hívtuk ki, ami miatt valóban pozíciót vesztett (Kimi) Räikkönenhez képest, de tudtuk jól, hogy időveszteség nélkül vissza tudja majd szerezni, ami pedig még Chaerles (Leclerc) felzárkózását is segítette.

Összeségében ez volt a helyes döntés a csapat számára, nem hiszem, hogy ezzel Sebastiant büntettük volna. (...) A versenyét a rajtja tette tönkre, az volt a kulcs, nem pedig a választott stratégia.” 

A feszültség érezhető a Ferrari és Vettel között, ami – elnézve a szakítás menetét – nem is csoda:

Vettel robbantotta a bombát: kitálalt a Ferrariról

Csúnya szakítás lehet még ebből, érdekes lesz ez az idény a Ferrarinál.

Természetesen erre is reagált a maranellói istálló:

A Ferrari csak beismerte, hogy nem közös megegyezéssel szakított Vettellel

És Binotto csapatfőnök azt is elárulta, miért búcsúztak el a négyszeres világbajnoktól.

(Forrás: Autosport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés