Leroy Sané 50 millió euróért igazolt a Manchester Citybe, pedig a Bayern is vitte volna.

Ez azért is meglepő, mert a legtöbb német tehetséget a Bayern szippant el a konkurenciától, a lista szinte végtelen így nem megyünk bele – a legújabb kiszemelt Leon Goretzka Schalkéból.

2016-ban Leroy Sanét is a gelsenkircheni csapatból akarták elhozni, azonban egy másik Münchenbe csábított német, Joshua Kimmich lebeszélte róla, így a Manchester Citybe igazolt, írta meg a Welt am Sonntag. Az ok nem bonyolult:

Pep Guardiola.

„Nagyra értékelem, hogy a Bayern mindig a legjobb német tehetségekkel szeretne erősíteni, engem azonban jobban vonzott egy idegen ország, valamint az, hogy a világ legjobb edzőjével dolgozhassak.

Akkoriban sokat beszélgettünk Joshua Kimmichhel Guardioláról, és azt tanácsolta nekem: »Leroy, ha felhív Guardiola, és azt akarja, hogy nála játssz, akkor menj!«

Amikor aztán Pep tényleg felhívott és elmondta, legyek a játékosa, tudtam, hogy őt akarom. Követtem az edzői munkásságát a Barcánál, a Bayernnél, a Schalkéval pedig játszottam is a csapata ellen. Láttam, hogy minden játékosát jobbá akarja tenni.”

Sanéból is kihozza a legjobbat, ebben a szezonban már alapember, meredeken emelkedik az értéke, remekül játszik.

Scouted Football on Twitter

Leroy Sané (22) is the only Premier League player with 10+ goals and 10+ assists across all competitions this season. ? 25 games ? 12 assists ? 10 goals Insanely talented. ⚡️

Azt viszont nem állíthatjuk, hogy Sané okos is:

Saját magát varratta a hátára a City-játékos. Nincs is több kérdésünk

Gólt rúgott a BL-ben a Monaco ellen, amit muszáj volt valamivel megünnepelni, kellett egy maradandó emlék. Legyen tetkó! Na de mi legyen rajta...?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés