Az már biztos, hogy Kleinheislerrel nem számol a Werder, a klub sportigazgatója szerint keleten folytathatja a válogatott játékosa.

Kleinheisler László 2016 elején igazolt a Werderhez, Brémában összesen 13 meccsen játszott, majd kölcsönbe a Darmstadtba került, később pedig a Fradiba, közben meg németül kellett volna megtanulnia.

A Werder szerint is Urbánnak van igaza: Kleinheisler egyszerűen szar

Ezek szerint a magyar játékos ügynöke erősen árnyalta a dolgokat.

A werderstube.de szerint fáradhatatlan harcos, aki csak ritkán felel meg a taktikai követelményeknek – ez azért elég erős, de nem meglepő, Dárdai is hasonlóan jellemezte nemrég.

Korábban olyan hírek jöttek, hogy Belgiumba, Lengyelországba, Görögországba, esetleg Angliába igazolhat. Frank Baumann sportigazgató viszont azt mondta, hogy Magyarországnál is keletebbre szerződik a 23 éves középpályás.

Pontosan tehát még nem tudni, hol folytatja Kleinhesiler, de Baumann nyilatkozata után nem lepődnénk meg, ha Dzsudzsákkal játszana majd egy bajnokságban, esetleg Kínában folytatná.

Dárdai szerint (is) nehezen használható Kleinheisler, mi meg alátámasztjuk

Több komoly átigazolási melléfogása volt ebben a szezonban a Fradinak, de talán Kleinheisler erőltetése a legnagyobb.


(nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés