A Liverpool fontos Bajnokok Ligája-meccset játszik Salzburgban, a meccs előtti sajtótájékoztatón pedig az osztrák újságírók faggatták őt és Hendersont. Németül, natürlich.

És mivel Jürgen Klopp német, ezért ő mindkét felet remekül értette, a tolmács viszont elkalandozott kissé Henderson válaszánál.

Az egyik újságíró azt kérdezte az angol középpályástól, könnyebb-e nekik az ilyen sorsdöntő helyzetekben, hogy már tudják, milyen BL-t nyerni, vagyis komoly nyomás alatt teljesíteni. Henderson azt mondta, nem gondolja, hogy ez különösebben segítene, csak azért, mert már nyertek nehéz meccseket, még nem jelenti azt, hogy ezt is meg fogják nyerni.

Az osztrák tolmács mindezt így fordította le: „Persze, tudják a Liverpoolnál, hogy lehet, nem jön össze a továbbjutás, és semmilyen nyomást nem éreznek magukon.”

Ez szinte teljesen más, mint amit a cséká mondott, Kloppnak pedig eldurrant az agya.

„Tudom, hogy szar, amikor egy németül beszélő edző ül itt. A kérdés az volt, hogy segít-e nekünk az, hogy nyertünk már együtt Bajnokok Ligáját. Mert ugye voltunk már ilyen nehéz helyzetekben. Szó sem volt arról, hogy mi félvállról vennénk ezt a találkozót. Pontosan tudjuk, milyen nehéz feladat lesz ez, ami teljesen természetes. Vagy figyelj, vagy akkor majd én fordítok. Nem olyan nehéz ez.”

ESPN FC on Twitter

Jurgen Klopp calls out a German translator for misquoting Jordan Henderson ? https://t.co/4lY4QBcfm2

A végén azért tompította Klopp a mondandójának élét: „Mint látják, már harci üzemmódra kapcsoltam.”

A címvédő Pool kedden 18.55-kor játszik Salzburgban, ha kikap, akkor minden bizonnyal nem jut tovább a csoportból.

Valószínűleg Klopp nyilatkozott a legsportszerűbben az Aranylabda-szavazás végeredményéről

Ezt az embert nem lehet nem szeretni, talán még az ellenfelek szurkolói is kedvelik titokban.

(Fotó: Jean Catuffe/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában