Korrekten nyilatkozott Ronald Koeman.

Hogy igazából mit gondolnak a Fradiról Barcelonában, azt nem tudhatjuk, de hogy rendkívül tisztelettudóan nyilatkoznak, azt biztos. Bár elnézve azt a Barcát, amely a Getafe ellen játszott, nem is lenne mire arcoskodni. Ronald Koeman a Bajnokok Ligája-nyitómeccs előtt egyértelművé tette, hogy nem a hétvégi, Real Madrid elleni el Clásico jár a fejükben, hanem a Fradi:

„Minden hét nagyon fontos a számunkra. Jól, azaz győzelemmel akarjuk kezdeni a Bajnokok Ligáját. Kemény mérkőzésre számítunk hazai pályán is. Mindig nyomás van a csapaton, hiszen nyerni kell, de optimista vagyok a mérkőzést illetően.

A Ferencváros nagyon fizikális, erős csapat, amelyik szereti birtokolni a labdát, ezért a legjobb játékosainkkal fogunk kiállni. Olyan támadó játékosai vannak az ellenfelünknek, akik megnehezíthetik az életünket.

Ezzel együtt a saját játékunkat kell érvényesítenünk. Jelenleg nem a szombati El Clásico, hanem a Ferencváros elleni meccs, ami a legfontosabb.”

Baromi sok pénzt keresett a Fradi a BL-csoportkörbe jutással

De megérdemli, káprázatos menetelésen van túl, és ez a pénz megalapozhatja a következő évek csoportköreit.

(Forrás: fradi.hu; fotó: David Ramos/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem volt boldog Mbappé, amikor arról kérdezték, a Real Madridnak fog-e szurkolni

12 éve egy sima szurkoló volt, most BL-döntőbe vezette a csapatát

Gólt kaptak, mert senkinek sem tűnt fel, hogy a kapus még a mosdóban van

További cikkeink a témában