Vagyis bukott le. Azt nem tudni, hányan drogoznak még, de az már biztos, hogy Kucsera Gábor is. A világ- és Európa-bajnok kajakos kokainnal bukott le, nem is tagadta.

Májusban Dombvári Bence és Csipes Tamara akadt fenn a doppingteszten, ezek után jó lenne tudni, mi járhatott Kucsera fejében, amikor kokainnal a szervezetében elindult a világbajnoki válogatón. Kiürült? Nem mutatja ki? Nem kell mintát adnia?

Kucsi a két hét múlva kezdődő milánói olimpiai kvalifikációs vb-n K-1 1000 méteren indult volna, és jó eséllyel kvalifikálta volna magát Rióra is. Így meg kábé visszavonulhat, mert évekre fogják elmeszelni és már 33 éves.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) amúgy a szövetség megrendelésére levett vizeletmintából mutatta ki, hogy a versenyző drogot fogyaszthatott és erről értesítette az MKKSZ. A MACS a felülvizsgálati eljárást követően értesíti majd az esetről a WADA-t és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget is.

A szövetség elnöke, Baráth Etele nem volt boldog, de tántoríthatatlan:

"Nagyon sajnálom, hogy ez megtörtént, de hangsúlyozom, mi komolyan gondoltuk, hogy rendet akarunk tenni. Idén tavasszal húztunk egy vonalat és zéró toleranciát hirdettünk, ezzel felvállalva azt, hogy adott esetben a saját versenyzőnket fogjuk megbuktatni."

Kemény sportág a kajak, semmi kétség, meg hát fiatalság, bolondság, de ezek az élsportolók konkrétan ostobák, és a többiek dolgát se könnyítették meg. Rióban vajon mennyire száll rá a magyarokra a WADA?

És azt láttad, a stockfotó-oldalak szerint hogy néz ki, aki kábítószerezik?

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában