Meglepetésre vereséggel kezdte a Szlovákiával közös rendezésű Európa-bajnokságot a magyar kézilabda-válogatott. A meccsen nyolc gólig jutó Lékai Máté szerint rengeteget hibázott a csapat.

20 ezer néző előtt kapott ki a magyar kéziválogatott a sokkal esélytelenebb Hollandiától, ami csalódás és kellemetlen meglepetés. Az idegesen, sok hibával játszó magyar csapat szinte végig hátrányban volt, a hajrában esélye adódott a győzelemre, de az újabb hibákat kihasználták a hollandok.

Kellemetlen vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot a férfi kéziválogatott

Hiába a vadonatúj aréna, a MVM Dome és a húszezer néző, a magyar válogatott meglehetősen gyengén játszott.

„Eladtuk a labdát, kihagytuk a helyzetet, védekezésben nem zártunk össze, noha tudtuk, hogy gyorslábúak és nincsenek nagy lövőik. 

Ha álmunkból keltenek fel, akkor sem szabadna ennyit és ilyet hibáznunk. Ha ezeket serdülőben követjük el, akkor is nagy hibák lennének”

nyilatkozta Lékai Máté, aki szerint csak kifogás arra fogni a vereséget, hogy izgult a csapat, és mindössze egy felkészülése meccse volt a torna előtt.

Magyarország vasárnap 18 órától Portugáliával, kedden 18 órától pedig Izlanddal játszik, a csoport első két helyezettje jut tovább.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés