Trófea nélküli évekre számít Rio Ferdinand.

Ralf Rangnick november legvégén lett a Man. United menedzsere, de a csapat az érkezése után sem lett különösebben acélos. Februártól mostanáig hét meccsből kettőt nyert meg, az FA-kupában kiesett a másodosztályú Middlesbrough ellen, a PL-ben nem tudta legyűrni a kiesőjelölt Burnleyt és Watfordot, és nem bírt otthon a Southamptonnal.

„A United a következő egy-két évben elfelejtheti a trófeákat”

mondta velősen Rio Ferdinand, a csapat legendája. Mivel Rangnick csak a szezon végéig marad, utána a boardban dolgozik majd tovább, az egykori hátvéd nem túl bizakodó.

Ferdinand szerint a 22/23-as szezon kezdetétől megint hozzá kell szoknia a csapatnak egy új játékstílushoz, ami megint egy kisebb felfordulást okozhat. „Újjá kell építenünk, amink van, megfelelően igazolt játékosokkal, és egy új edzővel, aki mellett kitartunk. Legalább két év türelmet kell adnunk neki, miközben látnunk kell a fejlődést.

A Liverpool sem kapkodott. Meddig tartott, míg Klopp elkezdett nyerni? El kell lesni más csapatok módszereit. Ideje alázatosnak lenni, és kimondani, hogy ahol most tartunk, az a realitás.”

Ez is érdekelhet:

Ronaldo elégedetlen, nem azért tért vissza a Unitedhez, hogy a hetedik helyen végezzen

Ronaldo a Sky Sportsnak nyilatkozott a Manchester United jelenlegi helyzetéről, és érthető módon nem elégedett, ugyanakkor optimista.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés