Maradandó károsodást okozhatott az agyrázkódás a Liverpool legendájánál.

Loris Karius a 2018-as Bajnokok Ligája döntőjének egyik negatív hőse lett, miután kínos potyagólokat szedett be a Real Madrid ellen. A másik negatív hős pedig az a Sergio Ramos volt, akitől kapott egy olyan ütést, amitől agyrázkódást kapott a meccsen; (plusz kificamította Szalah vállát is a spanyol). Később kiderült, a német kapus agyrázkódással védett, amit orvosok is diagnosztizáltak utólag, Jürgen Klopp is megerősítette ezt, és magát az ütközést is láttuk, így semmi okunk nem volt és most sincs kételkedni benne.

Végre Klopp is megszólalt Karius agyrázkódásáról, és komoly dolgokat mondott

Franz Beckenbauertől tudta meg, hogy Kariusszal mi történt.

Mostanra azonban élünk a gyanúperrel, hogy Karius nem gyógyult ki teljesen abból az agyrázkódásból. Egyrészt az azóta a Besiktashoz kölcsönadott kapus továbbra is röhejes hibákat vét, másrészt mindezt elképesztő indokkal magyarázza:

Karius legtöbb problémáját a török stadionok különleges reflektorai okozzák, mert azok egyenesen a szemébe világítanak, ami zavarja a védésben

– írta meg a fotospor.com.

Mondanunk sem kell, hogy a Besiktas is szabadulna tőle, de nincs nagy kapkodás érte.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában