Egy félidő alatt lerendezte a BL-nyolcaddöntő visszavágóját a Barcelona, mennek Lisszabonba a nyolcas minitornára.

Ebben a szezonban nem sokszor láttuk ilyen jól, magabiztosan és élesen játszani a Barcelonát, a Napoli ellen azonban remekül felkészültek. Nyilván sokat segített ebben, hogy a csapat és az edzői stáb kibékült és elkezdték egy irányba húzni a szekeret. Na meg az, hogy Messi nagyon BL-t akar nyerni, és emiatt rendkívül elszánt.

De nem ő, hanem Lenglet lökött egy nagyot a Barcelonán a meccs elején (meg a védőn is), fejes gólja egy lórúgásnyi nyugtatóval ért fel a katalánoknak.

Aztán jött Messi csodagólja, amiben benne volt a motiváltsága és a zsenialitása is.

A harmadik döfést is bevitte Messi, ám kikockázták, hogy hozzáért a karja a labdához. Pedig a gólpassz és a gól is frankó volt.

Ám azért egy tizenegyest összehozott az argentin, Koulibalytól vette volna el a labdát, a védő pedig izomból kirúgta a lábát. Suárez határozottan bevágta a büntetőt.

A Napoli szerencséje az volt, hogy Rakitic meggondolatlansága miatt ők is rúghattak egy tizenegyest, Insigne be is rúgta, amivel valamennyire meccsben maradtak.

A második félidőre nem sok minden maradt: Messi hiába húzta a lábát a szünetben, végigjátszotta a meccset; Milik fejelt egy lesgólt, Monchu debütált; a Barcelona meg nyert és továbbjutott, elég simán.

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó

FC Barcelona–Napoli 3–1

  • Összesítésben: 4–2-vel továbbjutott a Barcelona.

Varane két kapitális hibája után otthon is elverte a City a Real Madridot

Elszórakozta a ziccereket a Mancheser City, de a francia védő besegített két gólpasszal.

(Fotó: David Ramos/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés