Akárcsak három napja Észtország ellen, most is egy teljesen jól, lendületesen focizó magyar válogatottat láthattunk, amely ismét két góllal nyert.

Az észtek elleni NL-meccsen joggal és örömmel dicsérhettük a csapatot, és ezt bizony most is megtehetjük a csoportot már megnyerő finnekkel játszott meccs után. Rossi tényleg összerakta ezt a csapatot, a lehetőségekből kihozza a maximumot, és a sorozat végére már a gólok és az eredmények is jöttek.

Tallinnban hármat rúgtunk, majd itthon kétszer kettőt az észtek és a finnek ellen. És ami az egész sorozatban megfigyelhető és kiemelhető volt: a középpálya stabilitása, dinamizmusa, ami eddig nem volt jellemző a magyar csapatra. Valamint az, hogy egy-egy játékos kiesés nem okozott káoszt, visszaesést. Sallai, Pátkai, Kádár kiesése után is ugyanolyan színvonalon játszott a válogatott.

A finnek ellen az első félidőben eldőlt a meccs, elsősorban a remekül játszó Nagy Ádámnak köszönhetően, aki labdaszerzéseivel, futómennyiségével, passzpontosságával, kulcspasszaival és góljával magasan kiemelkedett a mezőnyből.

Az első gól előtt labdát szerzett, de Kalmár passz még zseniálisabb volt. Szalai bevágta.

Aztán Nagy Ádám megint labdát csent, majd meglőtte első válogatott, és második felnőtt gólját.

Ez maradt a vége is, így Magyarország két győzelemmel zárt, és mivel az észtek legyőzték a görögöket, második helyen végzett. De ennél sokkal fontosabb, hogy lett egy csapatunk.

Nemzetek Ligája, C-divízió, 2. csoport, 6. forduló

Magyarország–Finnország 2–0 (2–0)

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában