Meglehetősen kilátástalan játékkal és egy hazai vereséggel rajtolt a Ten Hag-féle Manchester United, de aztán jöttek igazán a sokkoló hírek.

Sokat várnak az Old Traffordon az új menedzsertől, az Ajaxtól érkező Erik ten Hagtól, és mi is írtuk már többször, hogy magasan ő a Man. United legjobb igazolása – igaz, idén nyáron nem túl nagy a verseny. De a holland tényleg kiváló szakember, fantasztikus csapatot épített az Ajaxból.

Ennek ellenére egy kínos hazai vereséggel kezdte a szezont a United, otthon kétszer is sakk-mattig kontrázta őket az a Brighton, amely nem arról híres, hogy túl sok gólt szerez.

Sok gond van Manchester vörös részén, az egyik legégetőbb probléma az a játékoskeret minősége. Eleve csatár nélkül kezdtek, mivel Martial megsérült, Ronaldo meg nem készült a csapattal egész nyáron. Emellett a double pivot, vagyis a két védekező, belső középpályás (Fred és McTominay) nem üti meg azt a szintet, amihez hozzá vannak szokva az Alex Fergusonon szocializálódott drukkerek.

A meccs után azonnal ki is lett adva az ukáz: erősíteni kell! Csakhogy két olyan név került elő, ami tovább rontja a csapat megítélést, és a minőségen sem sokat dobna:

Marco Arnautovicot szeretnék leigazolni csatárposztra és Adrian Rabiot-t a középpályára.

Arnautovic amellett, hogy messze nem az a szint, ahova a Man. United el akarna jutni, még kivételesen ellenszenves figura is. Ezt 2016-ban az Ausztria elleni Eb-meccsen mi magunk is megtapasztalhattuk, meg egyébként is számtalan alkalommal.

A 33 éves csatár jelenleg a Bolognában játszik, az előző szezonban 34 meccsen 15 gólt rúgott. Vele a Twenténél dolgozott együtt Ten Hag, azért kérte őt, valamint Premier League-tapasztalata is van: a Stoke-ban és a West Hamben is focizott.

Rabiot a másik jómadár, aki azért nem igazolt anno a Barcelonába, mert a menedzsere, aki történetesen az édesanyja, a megállapodást után meg bekért magának egy tízmilliós bónuszt. Így aztán a Juventushoz került, ahol ugyan játszik, és a francia válogatottnak is a tagja, de semmi olyat nem tud, amire  szüksége lenne a Man. Unitednek. De úgy egyébként sem tud semmi extrát, azon kívül, hogy ballábas, szintén problémás és hiányposztra jönne. Arra a posztra, ahova nem tudják megszerezni Frenkie de Jongot.

Ha ez az irány, akkor ettől a szezontól sem várhatnak sokat a szurkolók.

Ten Hag szabályainak még nincs eredménye:

Tilos alkoholt fogyasztani, panaszkodni az ügynöknek, és a magánséfnek sincs helye – Új szabályok az MU-nál

Erik ten Hag szigorítani akar a Manchester Unitednél, bevezetett öt új szabályt.

(Fotó: Marcel ter Bals/Orange Pictures/BSR Agency/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában