Leszakad a csap élő adásban? Építési területre költöznek be a sportolók? Berohad a víz? Kizavarják a magyar atlétalányokat a szobájukból? Igen, ez Rio, meg az is, hogy sportdiplomatát tartoztatnak le a jegyárak manipulálása miatt.

Egy 71 éves ír sportdiplomatát, bizonyos Pat Hickeyt letartóztatták a riói rendőrök a hoteljában, ám egészségi állapotára való tekintettel egy kórházba szállították. A gyanú szerint az öreg NOB-tagot jegyüzérkedéssel gyanúsítják. Hickey közel három évtizede az Ír Olimpiai Bizottság elnöke.

A NOB egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Az ír RTE televízió úgy tudja, hogy a riói rendőrség a nap folyamán sajtótájékoztatót tart az ügyben. Úgy tudni, a gyanúsítottak részt vettek a belépők túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868.8 millió forint) haszonra tehettek volna szert.

Eddig két embert tartóztattak le Rióban, négy továbbinak pedig elrendelték a letartóztatását, mivel ők nincsenek Brazíliában. Öten a THG Sports elnevezésű brit cég vezetői, melynek vezérigazgatóját, James Sintont a brazíliai foci-vb-n jegyértékesítésével kapcsolatos bűncselekmények miatt tartóztatták le.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában