A korábbi világelső teniszezőnő április 19-én ünnepelte születésnapját, ám az idő egyszerűen nem fog rajta.

Az igazi áttörést 2004-ben érte el, amikor megnyerte élete első Grand Slam-címét Wimbledonban. Ehhez nem mást kellett legyőznie a fináléban, mint a nagy rivális Serena Williams. Az akkori győzelmével ő vált az első női orosz játékossá, aki begyűjtötte a wimbledoni trófeát. Azóta pedig egészen hihetetlen sikereket ért el, valódi sztárrá vált a pályán és persze azon kívül is.

A tavalyi évben aztán doppingbotrányba keveredett, hiszen az Australian Open után elvégzett teszt kimutatta a meldonium nevű tiltott szert. Sarapova elmondása szerint örökletes szívritmuszavara miatt 10 éve szed olyan gyógyszert, amiben megtalálható ez a szer, ám 2016 elejéig nem volt rajta a tiltólistán. A kétéves eltiltását a fellebbezés után 15 hónapra mérsékelték, így éppen mostanában térhet majd vissza a pályára.

Természetesen kemény és határozott visszatérésre számítunk tőle, hiszen egy igazi legendáról van szó, akit senki és semmi sem teríthet le. Na jó, esetleg Serena Williams, ha épp jó napot fog ki...

Mindenesetre mi gratulálunk neki a 30. születésnapjához, ennek apropóján pedig szétnéztünk az Instagram-oldalán.

(Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Hatalmas parádéba fulladt Leverkusenben a történelmi bajnoki cím

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés