Kylian Mbappé szerint még nem jött el az ideje annak, hogy elmondja, hol folytatja, de már nagyon keveset kell várni.

Napokon belül véget ér az Mbappé-saga, napokon belül kiderül, hol folytatja a pályafutását a franciák világbajnoka, ezt ő maga nyilatkozta.

„Még nem jött el az ideje annak, hogy a jövőmről beszéljek, de hamarosan hivatalosan is bejelentem, hogyan döntöttem, még azelőtt, hogy csatlakoznék a válogatotthoz. Majdnem teljesen eldőlt, hol folytatom, majdnem végleges a döntésem. Minden felet tiszteletben kell tartanunk, de most már vége. Már csak néhány apró részletnek kell a helyére kerülnie”

– nyilatkozta.

Eközben Fabrizio Romano, az egyik legmegbízhatóbb forrás azt írta, hogy a Real Madrid ennyire magabiztos még sohasem volt azzal kapcsolatosan, hogy Mbappé Madridban folytatja.

Mbappé szerződése hivatalosan júniusban jár le a PSG-vel. A hírek szerint a Párizs abba is belement volna, hogy a támadó mindössze két évre hosszabbítson és anyagi szempontból is megkaphatott volna gyakorlatilag mindent, amit akart volna. Valószínűleg azonban végül ez is kevés lesz, és már csak napok kérdése annak, hogy Kylian Mbappé hivatalosan is a Real Madrid futballistája legyen.

Miért a Real Madrid a topjátékosok álma?

Túlzás nélkül egy olyan transzferszezon előtt állunk, amely nagyban meghatározhatja az európai csúcsfutball erőviszonyait az elkövetkező években. Kylian Mbappé szerződése három hónap múlva lejár, Erling Haaland pedig mindössze 75 millió euróért igazolható lesz nyáron. A legnagyobb európai klubok sorban állnak a két játékosért, de a különlegesek között is van egy legkülönlegesebb, a Real Madrid.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés