A hivatalos honlapon jött a bejelentés, már nem Dárdai Pál a Hertha felnőtt csapatának vezetőedzője.

A legutóbbi fordulóban az Augsburggal játszott döntetlent a Hertha, négy meccse nyeretlen, mindössze a 14. helyen áll a Bundesligában. A gyenge eredmények Dárdai Pál menesztését eredményezték, a klub hivatalos közleménye szerint a csapat irányítását az idény végéig Tayfun Korkut veszi át.

Dárdai Pált januárban nevezte ki újra az első csapat élére a Hertha. Nem esett ki az első osztályból a berlini csapat, de a várt eredményeket nem tudta hozni. Ez nem változott az új idényben sem, mindössze négy meccset nyert meg és 13 gólt rúgott az idei bajnokságban.

Köszönjük Dárdai Pál munkáját. Az előző szezonban nehéz helyzetben vette át a csapatot, és a kihívásokkal teli körülmények között is sikerült bennmaradnunk az első osztályban. Korkut kinevezésétől azt várjuk, hogy új impulzusokat kap a klub

– nyilatkozta Fredi Bobic, a Hertha sportigazgatója.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a magyar edző visszatér-e a Hertha valamelyik korosztályos csapatához.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés