Hosszabb interjút adott a La Sexta nevű tévécsatornának Lionel Messi, beszélt a Barcelona jelenéről, karrierje elmúlt időszakáról és a jövőjéről is.

Messi nyáron közel került a klubváltáshoz, de végül maradt a Barcelona játékosa, mert a 700 millió eurós kivásárlási árát nem tudta kifizetni a Manchester City, ő meg nem akart bíróságra menni a Barcelona ellen.

Messi szerint a Barca-elnök hazudott neki, és a klubnál nincs semmilyen koncepció

Messi szerint a szezon során többször jelezte, hogy el akarja hagyni a Barcelonát.

Szerződést azonban nem hosszabbított, az elmúlt hónapokban előbb a Man. Cityvel, majd a PSG-vel hozták szóba, de egyelőre nem tudni, hol folytatja. Erről a következőt mondta:

Jelenleg nem tárgyalok más klubokkal. Megvárom az idény végét, júniusban fogom meghozni a döntést a karrieremről. Egyelőre nem lenne jó azzal foglalkoznom, hogy mi lesz a szezon végén, mert még én sem tudom a választ.

Kitért a Barcelonára is:

A Barcelona az életem. A klubtól kaptam mindent, játékosként és emberként is formált. Többet éltem itt, mint a hazámban.

És a Barcelona jelenlegi helyzetére is:

Nagyon bonyolult és nehéz helyzetben van a klub. Nagyon nehézen tud visszatérni oda, ahol korábban volt.

Messi még elmondta, hogy a szezon elején szenvedett, nem érezte jól magát, most viszont jól van, van kedve küzdeni. A korábbi elnök, Josep Maria Bartomeuról annyit mondott, hogy sokat hazudott neki, éveken át becsapta, de erről már nem igazán akar beszélni.

Messi megdöntötte Pelé gólcsúcsát

Lionel Messi megszerezte karrierje 644. gólját az FC Barcelona mezében, nála több gólt egyetlen futballista sem rúgott egy klub színeiben.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés