Újabb részletek derültek ki a Barcelona hatszoros aranylabdása, Lionel Messi és a klub korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu tavaly nyári kapcsolatáról.

Lionel Messi tavaly nyáron nyíltan kijelentette, hogy a Barcelona elhagyása volt a szándéka. Végül a klubváltása nem jött össze. Korábban azt nyilatkozta, egész évben jelezte Bartomeunak, hogy a szezon végén távozni akar, de az akkori elnök csak mellébeszélt, halogatott. Az argentin szerződésében volt egy kikötés, amely értelmében minden szezonban június 10-ig eldönthette, hogy eligazol-e. A koronavírus-járvány miatt viszont tavaly csúszás volt a különböző sorozatok lebonyolításában, és Bartomeuék végül azzal érveltek, hogy Messi túl későn jelezte a távozási szándékát. Messinek lehetősége lett volna törvényes úton megtámadni a döntést, de azt mondta, soha nem fog pereskedni a Barcelona ellen.

Végül Messi maradt, Bartomeu lemondott, és azóta a Barcelonának új elnöke van, Joan Laporta személyében.

A Catalunya Radio most egy újabb sztorit hozott le Messi és Bartomeu tavalyi nyári kapcsolatáról. Állítólag Messi utolsó üzenete az akkori elnöknek a következő volt:

A forrás szerint ezt követően küldte el azt a mára már híres faxüzenetet Messi, amelyben hivatalosan is jelezte, hogy elhagyja a Barcelonát.

A katalán média szerint Bartomeu és Messi között az utolsó években annyira megromlott a viszony, hogy már alig voltak kapcsolatban, legtöbbször Messi apjával beszélt az akkori elnök. Ennek az egyik oka (a sok közül) az volt, hogy Bartomeu azt mondta a Barca csapatkapitányának, a katalán klub nem fogja leigazolni Antoine Griezmannt, ezzel lehetőséget teremtve Neymar esetleges visszaigazolására, majd néhány nappal később a klub bejelentette, megvették a francia világbajnokot.

A Messi-Bartomeu témában megjelent további cikkeink:

(Fotó: Getty Images; via)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.