A korábbi vitathatatlan világbajnok elemezte Fury bokszát, és elmondta, hogyan lehetne legyőzni a veretlen angolt.

Tyson Fury nyerte a Deontay Wilder elleni trilógia harmadik meccsét. Fury a harmadik menetben leütötte az amerikait, Wilder azonban felállt, és a negyedik menetben ő küldte két alkalommal padlóra ellenfelét. Ezt követően viszont már Fury dominált, a tizedik menetben volt még egy leütés, az utolsó előtti etapban pedig jött a KO is:

Kétszer ütötték le egy menet alatt Tyson Furyt, majd KO-val világbajnok maradt

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsén összesen négy leütés és egy kiütés volt.

A Cigánykirály becenevű Fury jelenleg megoldhatatlan feladatnak tűnik minden nehézsúlyú számára. Sokan Anthony Joshuát tartották esélyesnek ellene, honfitársa azonban elveszítette az öveit az ukrán Oleszandr Uszik ellen. Így először jön kettejük visszavágója, és csak azt követően lehet címegyesítésről beszélni, függetlenül attól, hogy a visszavágót az angol vagy az ukrán nyeri. Közben Furynak vélhetően a kötelező kihívó Dillian Whyte ellen kell legközelebb ringbe lépnie, de ehhez előbb White-nak nyernie kell Otto Wallin ellen. Wallin egyébként korábban már bokszolt Furyval, azon a meccsen csúnyán megsérült az angol, de pontozással nyert.

Izgalmas tehát a nehézsúly jelenlegi helyzete, és a szurkolók által egyik legizgalmasabbnak vélt kérdés az, hogy Furyt hogyan lehet legyőzni. Erről mondta el még 2020-ban a véleményét Mike Tyson, de a közelmúlt eseményei alapján aktuálisnak tekinthető a nyilatkozat:

Egy Fury méretű ellenfél ellen folyamatosan agresszívnek kell lenned. Folyamatosan mozogni kell, mert egy ekkora fickó ellen, ha állsz, akkor könnyű célpont vagy. Támadni kell őt, megfelelő szögeket használni és távol maradni az ütőtávjától.

Nem a méret és a stílus a legfontosabb a bokszban, hanem a mentális erő, amivel szorítóba lépsz. Az elhatározása, akarata és a kitartása teszi igazi bajnokká őt

– mondta Tyson, majd kitért saját magára is:

Amikor a csúcson voltam, azt gondoltam, én vagyok a legnagyobb harcos Akhilleusz óta, az egyik legnagyobb az idők kezdetétől fogva. Verhetetlen voltam.

A Fury-sztori:

Akinek a vérében van a bunyó – A Cigánykirály filmbeillő sztorija

Tyson Fury volt karrierje során nagyon fent és nagyon lent is. Az ő nem mindennapi történetét mutatjuk be.

(Fotó: Reuters; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában