José Mourinho szerint a játékosai mentalitása miatt kapott ki hazai pályán kétgólos előnyből az AS Roma a Juventus ellen.

Nincs könnyű sorsolása a Romának, az előző fordulóban a Milantól kapott ki 3–1-re, most pedig a Juventus nyert 4–3-ra az Olimpicóban, miután a hazaiak 3–1-re vezettek. A Roma Tammy Abraham fejesével került előnybe, erre válaszolt egy szép tekeréssel Paulo Dybala. A hazaiak bő 50 perc után két góllal vezettek, előbb Mhitarjan megpattanó lövéséből, majd Pellegrini kiváló szabadrúgásából lett gól. A Juventus azonban visszajött, hét perc alatt Locatelli, Kulusevski és De Sciglio góljaival fordított. A 83. percben a Roma egyenlíthetett volna, de Pellegrini kihagyta a tizenegyest.

Összefoglaló:

A meccs után a Roma vezetőedzője, José Mourinho érthetően nem volt boldog, és a tőle már megszokott módon megtalálta, hogy ki volt a hibás. Nem ő, hanem a játékosai, akik szerinte nem bírták a nyomást.

„70 percig nagyszerűen játszottunk, kontrolláltuk a meccset, majd jött a mentális összeomlás. Amikor 3–2-re feljöttek, eluralkodott a félelem. Nekem nem gond a 3–2, a játékosaimnak viszont az volt.

Amikor szarban vagy, akkor fel kell állnod, hogy megtaláld, milyen karakter vagy. Azonban vannak olyan játékosok az öltözőben, akik túlságosan kedvesek és gyengék.

Megmondtam a játékosaimnak, ha 70 percig tartott volna ez a meccs, szenzációs teljesítményről beszélhetnénk, de sajnos nem ért véget 70 perc után”

nyilatkozta a portugál.

A Roma jelenleg csak hetedik a bajnokságban, a Juventus a győzelmével is csak ötödik.

Tammy Abraham:

A legeredményesebb angol focista nem a Premier League-ben játszik

Ez azért is nagy szó, mert az angol labdarúgók elég ritkán mennek légiósnak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

A Chelsea három játékosa négygólos előnyben összebalhézott azon, hogy ki rúgja a tizenegyest

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés