A napokban volt 20 éve, hogy José Mourinhót kinevezte vezetőedzőjének az FC Porto. A Special One futballra gyakorolt hatása meghatározó az elmúlt két évtizedben, bár az előző néhány évben már nem tartozott a közvetlen edzői élvonalba. Bemutatjuk, hogyan változott az elmúlt 20 évben José Mourinho, az edző.

A Special One-t övező glória ma már közel sem annyira fényes, mint 10-15 évvel ezelőtt, de José Mourinho még ma is a futballvilág egyik legbefolyásosabb alakja, önálló brand, akiről minden, a futballt minimálisan is követő személynek megvan a véleménye. Az általános vélekedés szerint Mourinho egy eredményedző, aki mindent feláldoz klubja győzelméért, és magasról tesz arra, hogyan futballozik a csapata. Azt is megszokták említeni, hogy mindig a második évében a legeredményesebb, utána már kezd hanyatlani a kapcsolata a játékosaival, és általában nem feltétlen haveri viszonyban távozik a klubjától. Ezek többnyire mind igazak, de José Mourinho karrierútja ennél sokkal színesebb, és hiba csak az elmúlt néhány év alapján megítélni az ő edzői örökségét.

Jürgen Kloppnak néhány éve feltettek egy kérdést: hogy ő vagy José Mourinho volt a jobb futballista. Ez azért volt érdekes, mert egyikük sem volt kiemelkedő játékos. Klopp azt válaszolta, szerinte Mourinho kapus volt, de kellene egy gyors Google-keresés ezzel kapcsolatban. A portugálra sok helyen korábbi kapusként hivatkoznak, de ez tévedés, középpályásként játszott, az apja, Félix Mourinho volt kapus, méghozzá eléggé tehetséges. A fia nem különösebben számított tehetséges futballistának, tízesként játszott, de mindössze egy meccse volt a felnőttek között a Setúbalban, apja edzősködése alatt.

24 évesen visszavonult, egyértelmű volt számára, hogy nem elég tehetséges a topfutballhoz, de edzőként sikerült kiteljesednie, az út azonban hosszú és rögös volt. Mourinho nem véletlenül kapta a Barcelona szurkolóitól a Tolmács gúnynevet, valóban így kezdte a karrierjét, a Benficánál dolgozó Bobby Robson fordítója volt. Az angol magával vitte a Barcelonához is, majd később Louis van Gaalnak az edzői csapatában is helyet kapott.

Mourinho a Barcelona kispadján Sir Bobby Robson mellett
Robson az ellenfelek feltérképezésével bízta meg, később elmondta, teljesen lenyűgözte a precizitása, pontossága.

Olyan elemzéseket készített, amelyek minden meccshelyzetre kitértek, felvázolta a különböző játékhelyzeteket, tökéletes munkát végzett. Később már befutott edzőként is jellemző volt Mourinhóra, hogy rengeteget foglalkozott az ellenféllel, és több alkalommal kritikaként is megkapta, hogy a saját csapata stílusa, játéka helyett arra koncentrál, hogy mit fog csinálni a másik csapat.

Robson után Van Gaal mellett sem volt reflektorfényben Mourinho, de fontos szerepet kapott az edzői stábban. Van Gaal a végletekig szerette megtervezni csapata taktikáját, szinte minimális szabadságot adott a játékosainak. A stratégia kidolgozására fókuszált, az edzések levezénylését viszont átadta a segítőinek, többek között Mourinhónak. Érdekesség, hogy ebben az időszakban Guardiolával és Xavival is együtt dolgozott, és akkor nagyon is közös volt a futballnyelvük – később ez teljesen megváltozott.

2000-ben hazatért, és rögtön a legnagyobb portugál klubnak, a Benficának lett a vezetőedzője. Vezette a csapat a bajnokságot, de végül Mourinho tulajdonosváltás miatt távozott. A következő idényben a kiscsapat UD Leira padjára ült le, a kiesőjelöltet fél év alatt a tabella harmadik helyére röpítette. 2002 január végén nevezte ki vezetőedzőjének az FC Porto, és igazán ekkor indult be José Mourinho edzői karrierje.

„Megígérem, hogy megpróbálunk támadófutballt játszani, minden nap ezért fogunk dolgozni, míg el nem érjük a tökéletes, rendszerszintű és automatikus modellt. Amikor elérkezünk ehhez, akkor támadófutballt ígérek nektek, addig azonban csak azt mondom: támadófutballra törekszünk”

– mondta a kinevezését követően. Olyan szavak ezek, amelyek később egyáltalán nem jellemezték a filozófiáját.

José Mourinho csúcs Portója támadófocit játszott. Egy proaktív, labdabirtoklásra törekvő, magas tempójú foci jellemezte azt a csapatot.

A hazai dominancia elvárás volt a Portóval szemben, de azt még maga Mourinho sem gondolta, hogy a Bajnokok Ligájában lesz keresnivalója a csapatának. Egy interjúban azt mondta, csinálhat szép dolgokat a Porto, de azt nem hiszi, hogy megnyerhetné a BL-t, mert egyszerűen nem elég gazdag ehhez.

2004 tavaszán, minden idők egyik legizgalmasabb és legfurább BL-szezonjában a legjobb négy közé az FC Porto, a Monaco, a Deportivo és a Chelsea jutott be, a nyolc között eközben kiesett a galaktikus Real Madrid vagy az akkoriban bivalyerős AC Milan. A Porto a döntőben kontrafocival simán verte a Monacót, magas letámadást alkalmazott, Mourinho azt kérte a futballistáitól, hogy letámadásnál száz százalékon pörögjenek, saját labdabirtoklásnál pedig próbáljanak meg pihenni, ezt hívta ő labdás pihenésnek. Ez a Porto azonban egyáltalán nem volt védekező csapat, a 13 BL-meccséből tíz alkalommal megnyerte a labdabirtoklási versenyt, többek között a Manchester United, a Real Madrid és a Deportivo ellen is. A szezon végén felért az európai klubfutball csúcsára, José Mourinho egycsapásra az egyik legizgalmasabb edző lett a kontinensen.

A Bajnokok Ligája megnyerése után

A portói időszaka azért fontos, mert az a Porto egyértelműen kilóg a többi Mourinho által edzett csapat közül. Michael Cox a Stílusok csatája című könyvében azt írja, hogy

az a Porto közelebb állt Mourinho legnagyobb ellenfele, Pep Guardiola csapataihoz, mint a későbbi Mourinho által edzett klubokhoz, amelyeknél már sokkal védekezőbb felfogásban küldte pályára a futballistáit.

A 2000-es évek első néhány évében José Mourinho innovatív edző volt. Később több kritika érte, hogy nem gyakorolt akkora hatást a focira, mint Guardiola vagy Klopp, de mindenképp meg kell említeni, hogy a meccsekre való felkészülés terén forradalmi módszereket alkalmazott, és ezek megihlették az elkövetkező évek topedzőit is. A portugál futballban hangsúlyos szerepet játszó taktikai periodizációnak a legjelentősebb képviselője, és az edzések terén is behozott néhány olyan újítást, ami ma már teljesen egyértelműnek tűnik. Az edzései mindig 90 percig tartottak, és bevezette a kötelező lábszárvédő használatát. Ez apróságnak tűnik, de jól mutatja, hogy Mourinho mindig a lehető legpontosabb meccshelyzeteket próbálta megteremteni az edzéseken, hiszen a meccsen sem edzésszituációban vannak a futballisták.

A taktikai periodizáció feltalálója Vitor Frade volt, egy portugál professzor, később José Mourinho is elsajátította és alkalmazta az elméletet. Egy olyan program volt, amely egyetemesítette az edzésmódszereket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a módszer elutasította azt a szemléletet, hogy a futball mentális, fizikai, taktikai és technikai aspektusait külön kell kezelni. Ehelyett olyan edzéshelyzeteket használtak a módszer során, amelyek során vegyítették a módszereket. Többek között eltörölték a labda nélküli hosszú futásokat, és minden gyakorlattal arra törekedtek, hogy olyan helyzeteket idézzenek elő, amelyek éles meccseken is megtörténnek.

A 2004-es BL-döntő Mourinho jövője szempontjából is fontos volt. Az akkor épp meggazdagodó Chelsea új edzőt keresett, ő és a Monaco trénere, a Chelsea korábbi futballistája, Didier Deschamps volt a két favorit. A végeredmény azonban eldöntötte ezt a kérdést is. 2004-ben megérkezett az angol futballba a magát különlegesnek nevező Mourinho, ekkor kapta a Special One becenevet.

„Kérem ne nevezzenek arrogánsnak, de Bajnokok Ligáját nyertem, és úgy gondolom, különleges vagyok”

– mondta a bemutatásakor.

A Chelsea eredményeket akart, Mourinhóval pedig teljesen új szintre emelkedett a londoni klub. Az első szezonjában 50 év után bajnokságot nyert a Chelsea, mindössze 15 gólt kapott a bajnokságban. A Chelsea-nél Mourinho már sokkal védekezőbb taktikát preferált, az átmenetekben volt kiemelkedő az a csapat. Ami azt jelentette, hogy védekezésből támadásba pillanatok alatt tudott átrendeződni. Azt vallotta, hogy labdavesztésnél a leginkább sebezhető az ellenfél, ilyenkor van egy rövid ideig tartó káosz, és ezt kell kihasználnia a csapatának. A Drogba, Lampard, Duff, Terry fémjelezte Chelsea ezt kíméletlenül megtette, rengeteg gólt rúgtak labdaszerzés után az első szezonjukban.

Két bajnokságot, összesen hat kupát nyert Mourinho az első Chelsea-nél eltöltött időszakában, a Stamford Bridge-en veretlen maradt vele a klub, de az igazi áttörés, a BL-győzelem nem jött össze. Részben ezért és részben a portugál nehéz természete miatt 2008-ban távozott, aláírt az Internazionaléhoz.

Milánóban összejött, ami Londonban nem, megnyerte edzői karrierje második Bajnokok Ligáját, 2010-ben ráadásul triplázott az Inter, a bajnokságot és a kupát is behúzta. A portós időkben ígért támadófutball már rég a múlt volt, Olaszországban kőkemény védekező focit játszatott Mourinho. Az általa preferált két formációt, a 4–3–3-at és a 4–2–3–1-et alkalmazta, és sikerült megtalálnia a számára tökéletes katonákat, például elérte azt, hogy a friss BL-győztes Samuel Eto’o kimenjen szélre, rengeteget melózzon és átadja a gólokat, a csillogást Diego Militónak. A területek lezárásában, a szervezett védekezésben és a kíméletlen helyzetkihasználásban nagyon jó volt a 2010-es Inter. Na meg, mint a legtöbb győztes csapatnak, szerencséje is volt a Barcelona elleni elődöntőben vagy a Bayern elleni fináléban.

Mourinho ünnepel a Camp Nouban, miután az Inter kiejtette a Barcelonát a BL-ből

Az Inter után a Real Madrid következett a portugál számára, és nem kisebb feladat állt előtte, mint megtörni a Barcelona uralmát.

Mourinhónak presztízskérdés volt a Real Madrid, de nem a blancók, hanem a Barcelona miatt.

Katalóniában kezdte a karrierjét, majd már befutott edzőként, 2008-ban nagyon közel volt ahhoz, hogy leüljön a Barca kispadjára. A katalán csapat épp újjáépülés előtt állt, a Rijkaard-éra után kereste a következő trénerét. Mourinho többórás bemutatóval készült, vázolta, miként fogja csúcsra juttatni a Barcát, a klub akkori vezetőségének azonban sem a személyisége, sem pedig a futballja nem tetszett. Európa egyik legnevesebb edzője kosarat kapott, a Barcelona pedig az akkor teljesen tapasztalatlan, a második csapattól érkező Pep Guardiolának adta meg a lehetőséget.

Két évvel később a Barcelona uralta az európai futballt, Mourinho személyes küldetésének tartotta, hogy ennek az uralomnak véget vessen. Ez pedig a modernkori spanyol foci legbalhésabb két évét eredményezte. Rengetegszer találkozott a Barca és a Real, és a feszültség egyre csak nőtt. A Barcelonánál csúcson pörgött a tiki-taka, Madrid Mourinhóval eközben egyre portugálosabb lett, Ronaldo, Pepe, Carvalho is csapat alapembere volt. A Barcelona korábbi legendája és a futballtörténelem egyik legbefolyásosabb személyisége, Johan Cuyff ebben az időszakban csúfolta trófeaedzőnek Mourinhót. A két klub közötti ellentét a 2012-es spanyol Szuperkupa-meccsen csúcsosodott ki: Marcelót kiállították, az azt követő kavarodásból tömegverekedés lett, Mourinho ezalatt belenyúlt az akkori barcelonai másodedző, Tito Villanova szemébe.

A Real Madrid edzőjeként Cristiano Ronaldóval

Guardiola erről az időszakról azt mondta, egyáltalán nem élvezte már a Clasicókat, és valóban nagyon elmérgesedett a két klub közötti viszony, nagymértékben Mourinho miatt. A portugál madridi időszaka felemás volt, a Camp Nouban például 5–0-ra kikapott a Madrid, a spanyol Kupa döntőjében viszont legyőzte a Barcelonát. Guardiola utolsó szezonjában a Mourinho vezette Real Madrid megnyerte a spanyol bajnokságot. Egy idénnyel később 121 gólt rúgott a La Ligában a Real, ez ma is ligacsúcs, és Mourinho legtöbbször ezt a teljesítményt szokta felhozni, ha azzal támadják, hogy unalmas, védekező edző.

A Real után visszatért a Chelsea-hez, a szokásos történet ismételte meg magát, a második volt az igazán erős év, a Special One újra bajnok lett kedvenc klubjával. Tipikus Mourinho-csapat volt az akkori Chelsea, 4–2–3–1-es felállás, védekezésben erős, fizikális társaság, amely mindössze háromszor kapott ki, és magabiztosan megnyerte a PL-t.

Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy mikor kezdődött el a visszaesés José Mourinho edzői karrierjében. A bajnoki címet követően másodszor is kirúgta Abramovics, utána a Manchester Unitednél és a Tottenhamnél dolgozott, de az a Mourinho már taktikailag és karakter szempontjából sem az a Mourinho volt, akire valóban lehetett Special One-ként hivatkozni. Sokkal inkább egy olyan edző benyomását keltette, aki mellett elment az európai topfutball, elveszett a korábbi mágikus meggyőzőerő, aminek köszönhetően a játékosai katonáknak gondolták magukat, és a legtöbb esetben mindent megtettek a vezérükért.

A Uniteddel Európa-ligát, angol Szuperkupát nyert, és később bármennyire próbálta sikerként elkönyvelni a manchesteri időszakát, az ő mércéjével kudarc volt. A Tottenhamhez való kinevezése már azt támasztotta alá, hogy a közvetlen élvonalban szereplő európai topklubok nem számolnak Mourinhóval, a mostani klubja, az AS Roma pedig újabb visszalépés volt.

José Mourinho Pep Guardiola után az elmúlt 20 év második legmeghatározóbb edzője.

Újítóként, egy energiával és arroganciával teli egyéniségként rúgta be az európai futball kapuját, és sokáig felfele ívelt a karrierje. Ma már ebből leginkább az arrogancia maradt meg, az innovatív edzői szemléletmód, a lendület háttérbeszorult, és bár hajlamosak vagyunk az elmúlt néhány év alapján megítélni az edzői örökségét, de fontos ismerni a korai Mourinhót is, aki valóban különleges volt.

Ez is érdekelhet:

(A cikk írásakor felhasználtam Michael Cox Stílusok csatája című könyvét és a Bleacher Report cikkét; fotók: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Fantasztikus hangulat és holland tarolás a Hungarian Darts Show-n
Budapest legközpontibb terasza úgy újult meg, hogy azonnal a törzshelyed lesz!