Ki akart lépni a komfortzónájából, és természetesen minél többet akar játszani.

Nagy Ádám három év után váltott, a Serie A-ban szereplő Bolognától az angol másodosztályba, a Bristol Citybe igazolt.

A játékossal az nso készített interjút, Nagy a következőt mondta:

Tudom azt is, hogy sokan visszalépésnek tekintik ezt, de én nem így gondolom: maradhattam volna a szerződésem szerint Bolognában, egy három éve ismert közegben, és elüldögélhettem volna a kispadon – ám ki akartam lépni a komfortzónából, egy idegen közegben, teljesen más jellegű bajnokságban is meg akarom mutatni, mire vagyok képes.

Nagy többször beszélt a Bristol edzőjével, Lee Johnsonnal, aki azt ígérte neki a posztján ő lesz az első számú jelölt, azt érzi, bíznak benne, szerinte Angliában a másodosztály is a figyelem középpontjában van, úgy érzi, az angol második vonal jobb, mint a belga vagy holland első osztály.

A teljes interjúért katt ide.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés