Mauricio Pochettino egészen biztosan nem lesz a Barcelona új vezetőedzője.

Luis Enrique néhány hete bejelentette, a szezon végén távozik a Barcától, azóta pedig megy az agytorna, hogy ki lesz az utódja. Valverde, Sampaoli és Koeman neve mellett a jelenlegi Spurs-edző Pochettino is képbe került. Sőt, az argentin találkozott Bartomeuval, a Barca elnökével is. A katalánok edzője azonban biztosan nem lesz.

„Véletlenül futottunk össze, öt percre. De én Espanyol-drukker vagyok, ennél többet nem kell mondanom, úgy gondolom. Ha egyszer elhagyom a Tottenhamet, akkor az is kizárt, hogy az Arsenal edzője leszek.”

Pochettino játékosként két, edzőként három évet dolgozott az Espanyolnál, 2014 óta a Spurs edzője, tavaly harmadik lett a bajnokságban, jelenleg a Chelsea mögött a második helyen áll a Tottenhammel.

(Sky Sports)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában