Nikolics Nemanja visszatért az NB I-be, a Fehérvárba igazolt, mi több, már be is mutatkozott, aztán az M4 Sporton futó Góóól! 2 című műsor a válogatottság is szóba került.

A 32 éves vérbeli góllövő csatár két éve mondta le a válogatottságot, a döntését egyelőre nem tervezi megváltoztatni most sem, ám nem csapja be az ajtót Marco Rossi előtt:

„Ha lesz lehetőségem, Rossi kapitánnyal ezt át fogom beszélni.”

Arról is beszélt, miért mondta le anno Bernd Storck idején a válogatottságot, és hogy hiba volt kompromisszumot kötnie.

Elfogadtam, hogy a szélsőjátékot erőltetem, hogy ott próbálok helytállni. Hiba volt a részemről, mert a klubcsapatomban sem játszottam ezt. Igazából Storck próbálta megtalálni a helyemet, ahol segíthetek a csapatnak. Rossival beszéltem egyből a kinevezésekor. Átrágtuk a dolgokat őszintén, elmondtam a véleményemet, megpróbált meggyőzni. Igazából nem tudhatjuk, mi lett volna, ha akkor igent mondok. Milyen taktikát választott volna. Most lehet látni, hogy az egycsatáros játékot erőlteti, lehet, így lett volna akkor is, ha ott vagyok a csapatban.”

Vagyis épp úgy csak a kispadon ülne, mint Storcknál, mert az erőcsatáros felállásban neki nem lenne helye.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni.

Hoppá! Nikolics Nemanja Fehérvárra igazolt

Nagyot húzott a Fehérvár, hazahozta a háromszoros gólkirályt.

(Fotó: molfehervarfc.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés