A Ferencváros a BL-selejtező első körének első meccsén 2–1-re legyőzte a Ludogorecet.

A Fradi a BL-sorsolásnál belenyúlt a tutiba, és megkapta a bolgár bajnokot, amely keretének értéke több, mint kétszerese Rebrov csapatáénak. Vagyis a Fradi előzetesen nem számított favoritnak, de tavaly a Vidi megmutatta, hogy tovább lehet jutni a bolgárok ellen.

A csatárgondokkal küzdő Ferencváros a lehető legjobban kezdte a meccset, a 6. percben Lovrencsics gyönyörűen tekert középre, az érkező Tokmac Nguen pedig megszerezte a vezetést:

A küzdelmes, kevés helyzetet hozó első félidő szoros volt, a Fradi azonban nem tudta a félidő végéig megtartani az előnyt, a 31. percben Ihnatenko eladta a labdát, majd Dibusz szépen védett, de a kipattanót a kapuba passzolta Swierczok:

A második félidőt is aktívan kezdték a hazaiak, a gyors gól azonban nem jött össze. A nem gyors gól viszont igen, a 65. percben Zubkov vágta be Nguen középre adott labdáját:

A gól után a Ludogorec nyomott, a Fradi-védelem többször hibázott, de szerencsére nem tudott egyenlíteni a bolgár bajnok.

Ami azt jelenti, hogy a Ferencváros hozta a kötelezőt, minimális előnyt szerzett hazai pályán, a továbbjutás azonban teljesen nyitott, Bulgáriában borzasztóan nehéz dolga lesz Rebrov csapatának.

Bajnokok Ligája-selejtező, első kör, odavágó

Ferencváros–Ludogorec 2–1 (1–1)
Gólszerző: Nguen (6.), Zubkov (65.) ill. Swierczok (31.)

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés