Mindhárom férfi gyorskoris bejutott az elődöntőbe 1500 méteren, Liu Shaolin Sanyi erődemonstrációt is tartott.

Mintha minden dühe és csalódottsága benne lett volna Liu Shaolin Sándornak az 1500 méteres negyeddöntőben, nemcsak hogy nagyon simán megnyerte a futamát, hanem új olimpiai rekorddal (2:09.213) ért célba.

A másik két magyar koris is továbbjutott: Krueger John-Henry futamharmadikként, Liu Shaoang pedig másodikként.

Időközben Liu Shaolin már a döntőbe is bejutott.

Ez is érdekelhet Liu Shaolinnal kapcsolatban:

Liu Shaolin Sándor megnyerte az olimpiát 1000 méteren, majd kizárták

Óriási versenyben, három kínait megelőzve elsőként haladt át a célvonalon Liu Shaolin Sándor, de végül sajnos kizárták. Liu Shaoang bronzérmes lett, megvan a magyar csapat második érme a pekingi téli olimpián.

„Ha ez sárga volt Sanyinál, akkor a kínait is ki kellett volna zárni”

Az utánpótlás-válogatott vezetőedzőjét, Szabó Krisztiánt kérdeztük Liu Shaolin Sándor kizárásáról.

„Ha ez sárga volt Sanyinál, akkor a kínait is ki kellett volna zárni”

Az utánpótlás-válogatott vezetőedzőjét, Szabó Krisztiánt kérdeztük Liu Shaolin Sándor kizárásáról.

(Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában