Manuel Locatelli még nem volt 18 éves, amikor bemutatkozott a Milan felnőtt csapatában, az egyik legnagyobb olasz tehetség volt. Aztán 2018-ban lemondott róla a milánói klub.

Kölcsön-, majd eladta a Sassuolónak, ahol ismét az a Locatelli játszott, akit korábban láttak benne, 2020-ban a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, az emilia-romagnai együttes csapatkapitánya is lett. 23 éves korára már 136 Serie A-meccs van a lábában, mára az egyik legjobb olasz védekező középpályás lett.

Most nyáron pedig az átigazolási piac egyik legérdekesebb játékosa lesz, merthogy a Juventus mellett a kőgazdag Manchester City is kinézte.

Guardiola Fernandinho helyett keres valakit a középpályára, a brazil hamarosan 36 éves lesz, neki már nincs jövője, sőt jelene sem Manchesterben. Locatelli azt nyilatkozta, készen áll a csúcsfocira, és kipróbálná magát külföldön, tehát talán inkább a Premier League felé hajlik.

Egyébként ő egy klasszikus olasz hatos, nemcsak erős, hanem a játékintelligánciája és a technikája is kiemelkedő, noha a Milan-drukkerek épp azért örültek, hogy megszabadult tőle a klub, mert szertelen volt, sokat hibázott.

Most viszont eurótízmilliókért fog elkelni.

Itt egy 2016-os gólja:

(Fotó: Carlo Hermann/KONTROLAB/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában