Többek között ezeket is mondta Orosz Pál a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Meg azt is, hogy mindent meg szeretnének nyerni, elsősorban persze a bajnokságot, de a kupát is haza akarják vinni idén is.

  • Hogy mi a sikerük titka?

"Összetett kérdés. Annak a munkának, ami a klubnál folyik, be kellett érnie, de a fölényhez kellett az is, hogy botlottak a riválisok."

  • A fradistákat persze most leginkább az érdekli, milyen erősítések lesznek a télen, lesznek-e:

Orosz elmondta, hogy "óriási játékosmozgás nem várható, de biztosan lesz érkező". És már most gondolkozniuk kell az idősebb játékosok pótlásán, ami valószínűleg Gerát és Hajnalt takarhatja, és ami azt jelenti, hogy egy szervező és/vagy egy box-to-box középpályás is jöhet.

"Figyelnünk kell a magyar játékosok számára is. A cél a nemzetközi kupaporondon a csoportkörbe jutás – vagy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, erre kell felkészülnünk. Batik Bence hamarosan felépül, valamint nem bánnám, ha Böde Dánielnek is lenne helyettese."

Erre mondta Böde már nem egyszer, hogy mindig hoztak valaki a helyére/mellé, de mindig ő játszik. És most még a gólok is jönnek.

  • Nézzük a távozókat:

"Mindenki eladó, ha megfelelő ajánlat érkezik, és szakmailag és anyagilag is jól járunk. Természetesen nem ez az első számú cél, szeretnénk megtartani az értékeinket."

  • Nagy Ádám?

"Különleges eset, nagy lehetőség rejlik benne, és igyekszik is meghálálni a bizalmat. Biztosan felfigyelnek rá hamarosan, de még nem tart ott, hogy külföldre igazoljon, tapasztalatot kell szereznie a Fradiban.

"Nem mondom, hogy jön a Volkswagen, de majd meglátjuk. Több céggel is tárgyalunk."

  • Thomas Doll mint szövetségi kapitány?

"Ez szóba sem került. Nem egyéves távlati kérdés, hogy Thomas Doll elhagyja a Fradit."

Szerinted mennyire nagyon veri a Fradi a Vasast a hétvégén? Meg mered fogadni?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Dortmund után a Bayern is bejutott a BL-elődöntőbe

További cikkeink a témában