Az elmúlt években egyre népszerűbb lett Oroszországban a pusztakezes boksz.

A Top Dog elnevezésű torna 2020-ban indult el Oroszországban, és YouTube-on nagyon rövid idő alatt rendkívül népszerű lett. Parkolókban kezdték el megrendezni a pusztakezes bokszmeccseket, most viszont már egy moszkvai sportcsarnok ad otthont a bunyóknak, ahol férfiak és nők egyaránt megmérkőzhetnek, természetesen a saját nemük ellen.

A Top Dog eddigi legnépszerűbb bunyóját már 18 millióan látták, nem véletlen, valóban tömény agresszió látható a felvételen még azok számára is, akik követik, szeretik a különböző küzdősportokat.

A meccsek kétszer három percig tartanak, a környezet meg olyan, mintha Guy Ritchie Blöffje ihlette volna, szalmabálák határolják a ringet, és általában a meccsek végén mindent vér borít.

Természetesen – ahogy a többi pusztakezes promóciót úgy – a Top Dogot is  rengeteg kritika éri a versenyzők egészségét illetően, de a bunyósok és a szervezők szerint is biztonságosabb a pusztakezes boksz, mint a kesztyűs, mert bár ugyan több a kisebb sérülés, de komoly fejütés kevesebb van.

Jekatyerina Golovataja, az egyik női versenyző a következőt nyilatkozta:

Szerintem rengeteg tehetséges lány van, aki nagyon sokra viheti a műfajban.

Mutatunk néhány fotót a Top Dog véres bunyóiról:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

TOP DOG FIGHTING CHAMPIONSHIP (@topdogfight) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

Messi elmondta, mikor fog visszavonulni

További cikkeink a témában