Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA a lausanne-i ülésen egyhangú döntéssel úgy határozott, hogy négy évre eltiltja Oroszországot minden jelentősebb sporteseményről.

Az ok pedig a laboratóriumi eredmények manipulálása. Így

Ez egyébként nekik és a sportvilágnak is sokkoló lesz, elvégre a világ egyik legnagyobb olimpiai csapatáról van szó, aki zsákszámra nyerték az érmeket. Ez jelentősen átírja majd az esélyeket és az éremtáblázatot.

A döntés értelmében az orosz zászlót és a himnuszt nem engedélyezik ezeken a versenyeken, ám azok a sportolók részt vehetnek, akik bizonyítottan nem keveredtek doppingbotrányba, de ők is csak semleges zászló alatt versenyezhetnek.

A döntés ellen az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) 21 napon belül fellebbezhet, és amennyiben így tesz, az ügyben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hozza meg a végső határozatot.

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.