Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Stipe Miocic és Daniel Cormier méltóképpen zárta le a trilógiájukat a UFC-ben.

A nehézsúly két topharcosa korábban kétszer találkozott, először Cormier nyert első menetes KO-val, megszerezve a bajnoki övet. Majd a második meccsen Miocic visszavágott, a negyedik menetben kiütötte az akkori bajnokot.

Így jöhetett tehát a trilógia harmadik meccse, ami egyrészt eldöntötte, ki a jobb kettejük közül, másrészt az MMA-szakírók szerint arra a kérdésre is választ adott, hogy ki minden idők legjobb nehézsúlyú ketrecharcosa.

Az első két meccsel ellentétben a harmadik végigment. Szoros bunyó volt, Miocic a második menetben közel került a befejezéshez, Cormiert azonban megmentette a menet vége. A KO mindkét oldalon végig benne volt a levegővel, összességében viszont a bajnok Miocic akarata érvényesült. A szabadidejében clevelandi tűzoltó jobban bírta kondival és az erősebb ütéseket is ő vitte be, egyhangú pontozással nyert, lezárva kettejük versengését.

Cormier már a meccs előtt azt mondta, utoljára láthatjuk ketrecben, a bunyó után azt nyilatkozta, csak bajnoki címért harcolna, és nem látja a lehetőségét annak, hogy ez összejön neki a közeljövőben, így valószínűleg befejezi a karrierjét.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.