Ismét edzőt cserélt az a Schalke, amely az idényben eddig mindössze egyszer tudott nyerni.

23 forduló után egy győzelemmel, hat döntetlennel és 16 vereséggel tökutolsó a Schalke a német bajnokságban, a legtöbb gólt kapta, a legkevesebbet rúgta, gyakorlatilag csodára lenne szükség, hogy idén is megmeneküljön a kieséstől a gelsenkircheni csapat.

Csodát nem tud tenni a vezetőség, edzőt viszont tud cserélni, ez történt most meg, a szezonban már ötödik alkalommal. A mostani idényben már David Wagner, Manuel Baum, Huub Stevens és Christian Gross is irányította a Schalkét, most

pedig Dmitriosz Grammozisz kapta meg a lehetőséget. A görög edző korábban a VfL Bochum második csapatát, majd a Darmstadtot edzette.

A Schalke az idényben az európai topligák leggyengébb csapata, meccsenként mindössze 0,39 pontot szerzett eddig a bajnokságban, ez a legkevesebb az öt európai topbajnokságban.

Közben a Schalke legnagyobb riválisa:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában