Azon agyalsz, hogy elkezdesz kocogni vagy esetleg futni. Hát azért csak okosan kezdj hozzá, minden a futócipőnél kezdődik, mert az elhatározás ugye már megvan. Segítünk.

Egy jó futócipő nagyon hasznos, és még egészségmegőrző is. Talán sejted, de azért tudatosítjuk benned: egy rossz cipővel többet ártasz magadnak, mint amennyit azzal használsz.

Rögtön az elején leszögezzük, hogy első sorban ne a stílus és szín alapján dönts, a legfontosabb az, hogy már rögtön az elején kényelmesnek érezd. De ne bólints rá az első jónak tűnő cipőre, próbálj ki többet is, hogy tényleg megtaláld a tutit. Ezért is ajánlott olyan helyre menni, ahol sokféle futócipő van.

Aztán érdemes olyan sport- vagy futócipőkre specializálódott boltban kezdeni, ahol professzionális lábanalízist is végeznek. Ez a folyamat roppant egyszerű, néhány méter kocogás során rá kell lépned egy érzékelő lapra, amely megállapítja, hogy terheled a talpad, és merre és mennyire dől a bokád (ezt borintásnak nevezik). Ez azért fontos, mert minél hosszabb távon (vagy ideig) fut az ember, az annál inkább igénybe veszi a lábat, főleg a bokát, és egy jól kialakított cipő sokat tud tehermentesíteni.

És persze van még okos megoldás a lábad, pontosabban az ízületeid védelmére, például az Arthro Guard ízületvédő és porcerősítő tabletta

A futás ciklikus mozgás (vagyis folyamatosan ismétlődnek a mozgás alapvető fázisai), ami azt jelenti, hogy először a sarok (vagy a talp) érinti a földet, majd a talp gördül tovább a talajon (ilyenkor a lábfej kissé befelé dől), végül a sarok felemelkedik a földről, és a hüvelykujjpárnáról elrugaszkodva lendül előre.

Tehát a lábformád és a borintás foka megmondja, hogy milyen futócipőre van szükséged. A megfelelően kialakított talprésznek három fajtáját különböztetik meg: egyenes, standard és görbe. Azoknak, akiknek túlzottan befelé dől a lábfejük, egyenes formájú, a kifelé dőlő lábfejűeknek görbe, a normál borintású lábfejűeknek pedig standard cipő ajánlott.

Fontos tisztáznod magadban, hogy milyen terepen szeretnél futni, merthogy eszerint érdemes cipőtalpat is választani. Alapvetően minden futócipő talpa barázdás valamennyire, de másmilyen kell aszfaltra, terepre és rekortánra is. Földes útra például érdemes jobban barázdált talpút beszerezni, mert az gátolja a megcsúszást, főleg ha vizes, sáros terepen futsz.

Azt is el kell döntened, hogy milyen távot szeretnél futni. Érdemes egy-másfél számmal nagyobb cipőt venni, főleg akkor, ha hosszútávot futsz, ami mondjuk kezdődjön 15 km-től felfelé. A hosszabb távoknál jobban bedagad az ember lába, bokája, lábfeje és a lábujjai is, ezért pedig hamar kinövi a cipőt, és akkor semmi sem véd meg a belilult körmöktől. Ajánlott délután cipőt próbálni, ugyanis akkor a legnagyobb az ember lábfeje, és a zoknit se felejtsd otthon.

Jó, ha tudod, hogy a futócipők élettartamát nem időben mérik, hanem megtett kilométerben. A cipőt érdemes 800-1200 kilométerenként lecserélni, mert a mozgás során a csillapítást elnyelő és stabilitást adó anyagok elfáradnak, és egy idő után már nem védik a lábat, 5 évnél idősebb cipőben meg már ne is fussunk.

Sajnos egy jó futócipő viszonylag drága, a közepes árfekvésű cipők is megfelelnek az elsődleges követelményeknek, de a magasabb árfekvésű (csúcs)modellek esetében természetesen nő a minőség, és a tartósság aránya. Ha belegondolsz, gyakorlatilag ez az egyetlen dolog, amire költened kell, ha futás mellet döntesz, de hidd el, megéri.

Élményekben pedig egészen biztosan nem lesz hiány:

Ha pedig ezek után sincs meg a kitartásod és a lelkesedésed, kérj bátran segítséget tőlünk ITT vagy ITT!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés