Péntek este megint remek játékkal nyert a francia válogatott, azonban Pogba ismét csak azt bizonyította, nem biztos, hogy befér a kezdőbe.

Érződik, hogy nem találja a helyét a francia válogatottban, igaz, már évek óta ez van – bár az Eb-n egészen jól játszott –, és végül is a Manchester Unitedben sem tud kiemelkedni. Amióta eljött a Juvéból, megtört a karrierje, a Les Bleus-ben pedig annyira nem tud vezér lenni, hogy a saját közönsége fütyüli ki.

Mondjuk egy ilyen lövés után ez nem annyira meglepő.

Didier Deschamps szövetségi kapitány persze megvédte, és nem is értette a drukkerek reakcióját.

Nem csak neki szólt, egy alkalommal akkor is fütyültek, amikor a csapat a labdát járatta. Úgy tűnt, mintha a közönség azt szerette volna, ha öt-hat gólig meg sem állunk, de ez a legmagasabb szint, tudomásul kell venni, hogy az ellenfél azért van, hogy ezt megakadályozza. A játékosok tették, ami a dolguk, azt nem tudom, hogy nyomot hagyott-e bennük, de jobb lett volna, ha meg sem történik.

Ez utóbbi a lövésre is igaz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában