Nem várt módon ért véget a UFC csúcsmeccse.

A Forbes által a világ legjobban kereső sportolójának tartott Mcgregor harmadszor találkozott MMA-pályafutása során Dustin Poirierrel. Az első meccsüket még 2014-ben az ír nyerte, majd idén januárban Poirier visszavágott, ő volt az első ember, aki MMA-szabályrendszerben kiütötte Conor McGregort.

A harmadik meccsük előtt McGregor megpróbált visszatérni a régebbi, balhésabb énjéhez, de a sajtótájékoztatón csak árnyéka volt önmagának, erőltetett arcoskodással próbálta megzavarni Poiriert, láthatóan nem túl sok sikerrel.

Conor McGregornak már a trash talkja sem a régi

Erőltetett és fásult volt McGregor dumája.

Az ötmenetes könnyűsúlyú meccs egy menetig tartott. McGregor kezdett némiképp aktívabban, de mindkét bunyósnak voltak találatai, a menet második felében Poirier földre vitte az írt, egyértelműen dominált, McGregor az utolsó másodpercekre fel tudott állni, de rosszul lépett, eltört a lába. A menet után nem tudta folytatni.

Nem feltétlen volt szép látvány, aki akarja ide kattintva megnézheti.

Dustin Poirier karrierje 28. meccsét nyerte meg, 21. alkalommal nyert idő előtt. A meccs előtt is ő volt a könnyűsúlyú raglista-vezető, a mostani győzelme után minden bizonnyal a világbajnok Charles Oliveira ellen léphet legközelebb ketrecbe.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés