Meglehetősen kaotikus és veszélyes volt Tour de France szerdai, Lille és Arenberg közötti 155 kilométeres szakasza.

Az idei francia országúti kerékpáros körverseny, a Tour de France ötödik szakaszán közel 20 kilométeren keresztül macskaköveken kellett tekerniük a bringásoknak, ami igencsak megterhelő, ám végül mégis egy aszfaltozott részen történt a nagy bukás:

az összetett megnyerésére is esélyes szlovén Primož Roglič óriásit esett, amikor az előtte haladó motoros besodort az útra egy szalmabálát.

De ez nem minden, merthogy a szlovénnek kiment a válla az eséstől, ám nem volt a közelben orvos, így megoldotta saját maga:

„Nem tudtam azonnal visszatenni a helyére a vállam az úton, ezért egy nézőnek a székébe ültem le, hogy visszaugrasszam. Van egy technikám, amellyel ezt meg tudom tenni. Igaz ugyan, hogy ordítottam a fájdalomtól, de ez a velejárója. Emellett pedig a csípőm is megsérült. Nem gondolom, hogy elvesztettem a Tourt, de egyelőre próbálom összeszedni magam csütörtökre”

– mesélte Roglič, aki 2 perc 36 másodperc hátránnyal ért célba az esés miatt.

De nemcsak a szlovén bukott, hanem vele együtt Caleb Ewan és Jack Haig is, Daniel Oss pedig egy nézővel ütközött, neki fel is kellett adnia versenyt.

(Fotó: Tim de Waele/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés