És a legbutább része az, hogy már nem először játsszák ezt el, és nem először kaphatnak érte duplabüntetést. Érthetetlen.

Sergio Ramos az Ajax–Real Madrid BL-nyolcaddöntő első meccsén, néhány perccel a lefújás előtt 2–1-es vezetésnél szándékosan szabálytalankodott Dolberggel szemben sárga lapot érően. A meccs után bevallotta, hogy szándékosan:

„Igen, az az igazság, hogy az eredmény ismeretében többször is átfutott ez az agyamon. Ez nem az ellenfél lebecsüléséről szól, hanem arról, hogy néha döntéseket kell hozni, és én így döntöttem.”

Lehet, hogy az jó döntés volt, de az kevésbé, hogy ezzel elbüszkélkedett. Az UEFA ezt nem csípi, ma már szigorúan bünteti is. A spanyol lapok szerint

az európai szövetség minden bizonnyal megduplázza a büntetést, mert nem tartja a Fair Play szellemével összeegyeztethetőnek. Így Ramos nemcsak az Ajax elleni visszavágóról marad le, de valószínűleg az esetleges negyeddöntő első mérkőzését is kihagyja.

2010-ben ugyanezt eljátszották a madridiak, ugyanúgy az Ajax ellen, akkor José Mourinho és négy játékosa, köztük Sergio Ramos kapott büntetést, mert ő és Xabi Alonso szándékosan állíttatta ki magát. Akkor még csak pénzbüntetést kaptak, azóta szigorúbb az UEFA: az előző idényben Dani Carvajal ugyanezért kapott extra, kétmeccses eltiltást.

Sergio Ramos szerint a videobíró igazságosabbá teszi a futballt

A Real csapatkapitánya szerint megmutatták, van tartásuk.

(Fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában